Az összegzés szerint mindkét célterületnél működési támogatásnak nem minősülő, egyszeri, vissza nem térítendő támogatás jár.
A most megnyíló pályázat 220 millió forintos keretet határoz meg hazai és külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására, rendezvények megvalósítására. A pályázaton 1 és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.
A Hagyomány a divatban – viselet másként elnevezésű területet harmadik alkalommal hirdeti meg az Agrárminisztérium, amelyre 10 millió forint áll rendelkezésre. Míg az első évben 13 pályázó részesült támogatásban ezen a területen, addig tavaly már 28 nyertes készíthette el kollekcióját. A vél az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözetkultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak. A támogatás összege 240 ezer és 500 ezer forint között lehet.
A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására 2013 júliusa és 2018 decembere közötti időszakban kiírt 7 nyílt és egy meghívásos pályázat keretében összesen 1,559 milliárd forintot ítélt oda 990 magyarországi és határon túli magyar nyertes pályázónak az agrártárca – olvasható a közleményben.
A pályázati felületen május 14-én 8 órától június 13-án éjfélig lehet a pályázati adatlapot elektronikusan kitölteni, véglegesíteni. Amennyiben az igényelt támogatások összege a beadási határidő lejárta előtt eléri a célterület keretösszegének kétszeresét, a támogató a pályázatot lezárhatja.
A pályázati felhívás az alábbi honlapokon érhető el: http://www.kormany.hu/hu/agrarminiszterium; www.palyazat.hungarikum.hu; www.hungarikum.hu
Meghirdették az idei hungarikum pályázatot
2019. május 6. – A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésének támogatására, valamint a Kárpát-medencei hagyományos öltözetkultúra továbbörökítésére megjelent az idei hungarikum pályázat – tájékoztatta az Agrárminisztérium sajtóirodája hétfőn az MTI-t.
Brutális összeggel vágná meg a nyugdíjasokat a Tisza Párt A legtöbb nyugdíjas számára órási érvágást jelentene, ha a Tisza Párt kormányra kerülne. Az ellenzéki párt tervei szerint megadóztatnák a nyugdíjakat, amivel több százezer forinttal kevesebb pénz maradna az időskorúak zsebében.
Erre senki sem gondolt: hétfőn kinyitnak a sípályák, igaz, még csak a tanulóknak Beindul a hazai síszezon.
Gyász: 91 éves korában meghalt Brigitte Bardot A neves francia színésznő súlyos betegség után hunyt el 91 éves korában.
Több jövedéki adó, kevesebb józan ész? Így drágítaná meg az alkoholt a megszorításokra készülő Tisza Párt Durva megszorításokra készülhet a kormányzásra készülő Tisza Párt, amely eddig megismert tervei szerint drasztikusan megemelné az alkoholos termékek jövedéki adóját.
Bulgária beleőrül az euró bevezetésébe: most állnak át a leváról, leállítják a bankkártyás fizetést az egész országban – dupla pénzért vásárolják a bankjegyeket Senki sem bízik a gördülékeny átállásban Bulgáriában, ahol január elsejétől hivatalosan is az euró lesz a fizetőeszköz.
Ad és elvesz a kormány: így indul 2026 Ukrajnában A 2026-os év jelentős változásokat hoz Ukrajna számára.