A V4 országok agrárkamaráinak – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Cseh Agrárkamara, a Lengyel Agrárkamarák Szövetsége és a Szlovák Agrár és Élelmiszeripari Kamara – képviselői többnapos szakmai úton vettek részt az Egyesült Államok India államában, amelynek keretében Európából elsőként együttműködési megállapodást kötöttek az állam Farm Bureau-jával. A szerződés értelmében a felek gazdasági-kereskedelmi és tudományos kapcsolataik bővítése és erősítése érdekében alakítanak ki kapcsolatot. Az együttműködés kiterjed a kölcsönös és a jó gyakorlatokra kiterjedő tapasztalatcserére; az új technológiák bevezetésével és fejlesztésével kapcsolatos ismeretek átadására. Továbbá a szervezetek törekszenek a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésére, illetve az országok gazdálkodói érdekeinek előmozdítására. A tapasztalatcsere az agrárszektor szakemberei között az állattenyésztés, a növénytermesztés és az erdészet, illetve az élelmiszeripar és a mezőgazdasági termékek tárolása, feldolgozása, valamint a vidékfejlesztés terén valósulnak meg. Az együttműködés a két- és többoldalú mezőgazdasági és élelmiszeripari export-import fejlesztésének elősegítésére is irányul.
Megállapodás Indianapolisban


Együttműködési megállapodást írtak alá a V4 országok agrárkamaráinak képviselői az Egyesült Államok Indiana államának Farm Bureau-jával.
Olaszország második legnagyobb vagyonkezelője jöhet létre, a Mediobanca bekebelezheti a Banca Generalit
A Mediobanca bekebelezne egy olasz vagyonkezelőt, így kivédve a Monte dei Paschi nemkívánatosnak minősített felvásárlási ajánlatát. Az üzletnek zöld utat adott az Európai Központi Bank és az olasz versenyhatóság is, így csak a részvényeseken múlik az ügylet sorsa, ami átalakíthatja az olasz bankrendszert.
Kiderült, milyen időnk lesz az augusztus 20-i ünnepnapon
Csak az ország északnyugati részén, estefelé lehetnek záporok, de éjfélig ott is kevés lehet ezekből.
Nő a félelem bére a Wall Streeten, egyre drágább a Big Tech esése elleni biztosítás
Buborékveszélyt észlelnek a Nasdaqon, „katasztrófa" opciókat vásárolnak a befektetők.
Csúcsot döntött a BUX és az OTP, bivalyerős a forint
Ralizott a Magyar Telekom.
A Microsoft megint újít a szolgáltatásán, azt ígéri, hogy biztonságosabb lesz
A Microsoft szeptembertől új védelmi funkciókat élesít a Teamsben.
Orbán Viktor nem kertelt, keményen emlékeztette az EU-t korábbi tetteire
A miniszterelnök szerint európai-orosz csúcs nélkül csak audienciára járhatunk Washingtonba és Moszkvába.