Az élelmiszer-ellátási lánc már számos országban megelőzi a gazdálkodást és a földhasználatot, mint az agrár-élelmiszerrendszerből származó üvegházhatású gázok (ÜHG) legnagyobb kibocsátója. Ennek oka az élelmiszer-feldolgozás, a csomagolás, a szállítás, a kiskereskedelem, a hulladékártalmatlanítás, a műtrágyagyártás és a háztartási fogyasztás által vezérelt gyors növekedés – derül ki az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által vezetett új tanulmányból.

A fejlett országokban jelenleg már így is több mint az agrár-élelmiszeripari rendszerekből származó szén-dioxid kibocsátás feléért felelősek a mezőgazdaságban végzett, és a földhasználat változásaihoz nem kapcsolódó tevékenységek. Az elmúlt három évtizedben több mint duplájára nőtt ez a mérték.

A FAO által készített felmérés, amit hétfőn mutattak be a Glasgow-i klímacsúcson, az ÜHG-gázok trendjét számszerűsíti, hogy figyelmeztesse a döntéshozókat a gyorsan változó tendenciákra. A Párizsi Megállapodás értelmében tervezett éghajlat-politikai intézkedések közötti összefüggések megértését segítő,

A jelentésben egyes termékek teljes szénlábnyoma is nyomon követhető a globális ellátási láncban. Az adatok szerint a teljes antropogén ÜHG-kibocsátás 31 százaléka, azaz 16,5 milliárd tonna gáz származik a világ agrár-élelmiszeripari rendszereiből – ez 17 százalékos növekedést jelent az 1990-es állapothoz képest, pedig akkor a világ népessége még 2,4 milliárddal kevesebb volt, mint most.

A FAO adatbázisa rávilágít arra, hogy

Ugyanis, az agrár-élelmiszeripari rendszerek földhasználati változásaiból – mint például az erdők termőfölddé alakításából – származó kibocsátások, bár továbbra is az agrár-élelmiszeripari rendszerek kibocsátásának egyik legfontosabb meghatározója, az elmúlt 30 év alatt 25 százalékkal csökkent. Eközben a mezőgazdasági üzemen belüli kibocsátás csak 9 százalékkal nőtt.

Az 1990 óta eltelt 30 éves periódus legfontosabb trendje, hogy egyre nagyobb szerepe van az élelmiszerekkel kapcsolatos kibocsátásoknak a mezőgazdasági termelésen kívül, az élelmiszer-ellátási láncok termelés előtti és utófolyamataiban, globális, regionális és országos szinten is – mondta Francesco Tubiello, a FAO vezető statisztikusa, a jelentés szerzője.

Ezeknek az adatoknak jelentős kihatásai lehetnek az élelmiszerrel kapcsolatos nemzeti mérséklési stratégiákra,

tekintve, hogy egészen a közelmúltig, az eddigi kimutatások főként a földhasználat változásából eredő szén-dioxid kibocsátásra, illetve a mezőgazdasági üzemen belül keletkezett szén-dioxidtól eltérő szennyező kibocsátás csökkentésére összpontosítottak. Nem utolsó sorban a tanulmány lehetővé teszi egyes országok szén-dioxid-semlegességre tett ígéreteinek célzott végrehajtását – tette hozzá a jelentés szerzője.

Mi az igazság az ÜHG-kibocsátásainkról?

A globális agrár-élelmiszeripari rendszerek 2019-es,16,5 milliárd tonnányi üvegházhatású gáz kibocsátásából 7,2 milliárd tonna a mezőgazdasági üzemen belülről, 3,5 milliárd tonna a földhasználat változásából és 5,8 milliárd tonna az ellátási lánc folyamataiból származott. Az utóbbi kategória azonban immár a legtöbb a legtöbb szén-dioxidot bocsátja ki.

A globális ÜHG-kibocsátás legnagyobb forrása 2019-ben az erdőirtás volt, 3 millió tonna szén-dioxid egyenértékkel (Mt CO2eq), ezt követte az emésztés során bekövetkező fermentáció (2,8 Mt CO2eq), a trágya (1,3 Mt CO2eq), a háztartási fogyasztás (1,3 Mt CO2eq), az élelmiszer-hulladék ártalmatlanítás (1,3 Mt CO2eq), majd a fosszilis tüzelőanyagok üzemen belüli felhasználása (1 Mt CO2eq), végül az élelmiszer-kiskereskedelmi szektor (0,9 Mt CO2eq).

A hűtéshez kapcsolódó, a metánnál vagy a nitrogén-dioxidnál jóval erősebb éghajlati hatású fluortartalmú „F-gázokat” is beleértve,

A világ legnépesebb régiójának, Ázsiának az agrár-élelmiszeripari rendszerből származó ÜHG-kibocsátása messze a legnagyobb. Ezt követi Afrika, Dél-Amerika, Európa, majd Észak-Amerika és Óceánia.

Az eltérések országszinten is jól kivehetők. Például, míg az élelmiszerrendszerben a földhasználat megváltozása miatt keletkezett üvegházhatású gázok Kínában, Indiában, Pakisztánban, az Orosz Föderációban és az Amerikai Egyesült Államokban elhanyagolhatók voltak, addig Brazíliában, Indonéziában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban jelentős összetevőnek számítottak.

Az ellátási láncon belül Kínában a háztartási fogyasztási folyamatok jelentették az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának vezető forrását. Brazíliában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Indonéziában, Mexikóban és Pakisztánban az élelmiszer-hulladék ártalmatlanítása volt a domináns forrás. Az Egyesült Államokban, Oroszországban és Kanadában ugyanakkor a kiskereskedelmi szektor dominált, míg India legnagyobb forrása a mezőgazdasági energiafelhasználás.

A jövőben várható trendekre utal például, hogy az élelmiszerrendszerből származó kibocsátások aránya a teljes kibocsátáshoz képest globálisan az 1990-es 40 százalékról 2019-re 31 százalékra csökkent, míg a modern agrár-élelmiszeripari rendszerek által uralt régiókban a változás ennek ellenkezője volt: Európában 24 százalékról 31 százalékra emelkedett, Észak-Amerikában pedig 17-ről 21 százalékra. Nevezetesen, ezt a kibocsátásnövekedést a szén-dioxid okozta, ami megerősíti a jellemzően fosszilis tüzelőanyagok felhasználásával járó gyártás előtti és utáni folyamatok növekvő súlyát.

Szerző: Bakonyi-Kiss Adrienn

A cikk felhasználási feltételeiről itt tájékozódhat.