A magyar agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése csak egy széleskörű társadalmi összefogás keretében valósulhat meg – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) között létrejött partnerségi megállapodás aláírását követően, hétfőn Budapesten.
A miniszter a szaktárca közleménye szerint az aláírást követően emlékeztetett, hogy a köztestület mintegy 400 ezer taggal rendelkezik, munkáját pedig elismerés övezi a gazdák és a gazdálkodó szervezetek körében.
Az együttműködés elsősorban a kormányzati munka hatékonyságának növelését célozza, hiszen közös ügy a magyar agrárium versenyképességének, a hazai élelmiszeripar eredményességének növelése.
A megállapodás spektruma az agrárfejlesztéstől, az agrárképzésen és agrárszakképzésen, a hal- és vadgazdálkodáson és az élelmiszeriparon át, a termőföldvédelemig, a természetvédelemig terjed – ismertette.
Nagy István elmondta, hogy a magyar mezőgazdaság az Európai Unió (EU) egyik leggyorsabban fejlődő agráriuma, amely pozitívumait, például a beruházások számának emelkedését, mindenki tapasztalhatja.
Megemlítette, hogy a fejlődés fenntartása érdekében, 2020-at követően, egy erős, megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező Közös Agrárpolitikában hisz, és hangsúlyozta, hogy csak közös erővel lehet hozzájárulni a magyar agrárium és élelmiszeripar eredményességének növeléséhez, a magyar minőségi élelmiszerek mind szélesebb körű megismertetéséhez.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke hangsúlyozta, hogy a kamara a tavaly tavasszal bemutatott, többéves programjavaslatában meghatározott célok elérése érdekében az eddigiekhez hasonlóan szoros együttműködésre törekszik a kormányzattal, különösen az agrártárcával. A programcsomagban felvázolt feladatok megvalósítása lépésről lépésre halad, de
további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy jó válaszokat találjanak az agrárium előtt álló kihívásokra, és tovább tudják növelni a magyar agrár- és élelmiszergazdaság versenyképességét. Ehhez biztosít kereteket az szaktárcával kötött stratégiai partnerségi megállapodás
– húzta alá.
Közös erővel a magyar agrárium erősítéséért
2019. november 12. – Stratégiai megállapodást kötött az agrártárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Nagy a baj Európa legnagyobb atomerőművében - beindultak a vészhelyzeti generátorok Folyamatosan a katonai események az atomerőmű térségében.
Trump pokla vagy kiegyezés Iránnal? - a részvénypiac aggódva figyel Hiába döntött a kitermelés növeléséről az olajkartell, a piacok Trump elnök fenyegetőzésére figyelnek.
Szijjártó: az ukránok egyértelmű célokkal rendelkeznek - "terrortámadásokra is sor került" Szijjártó Péter szerint reális veszélye van az olaj- és gázhiánynak.
Élő videó: Orbán Viktor rendkívüli bejelentés tesz a magyar-szerb határról a Török Áramlat gázvezeték elleni terrortámadás miatt A magyar miniszterelnök Szijjártó Péterrel tartott sajtótájékoztatót.
Ilyen még nem volt: döntött Magyarország egyik legnagyobb bankja az Otthon Startról – keddtől óriási kedvezményt ad, ezek a feltételek Több pénzitézet módosította kedvező irányba a feltételeket.
Ukrajnán kívül most mindenki együtt örül az oroszokkal: újraindult a legnagyobb olajkikötője, miután Zelenszkijék szétlőtték – már rakodják az első hajót Megint működik az exportközpont, amit ukrán drónok robbantottak fel.