A szemlét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik. Kiemelt figyelmet fordítanak a nagy tömegeket megmozgató eseményeken élelmiszert kínáló létesítményekre, az utcai vendéglátásra („street food”) és a mozgóboltokra, valamint a büfékocsis és mozgó vendéglátásra („food truck”). Mindezek mellett továbbra is fokozott figyelmet kap az ifjúsági és gyermektáborokban étkeztetést biztosító vállalkozások felügyelete.
A szakemberek az idei évben is kiemelt figyelemmel kísérik a jégkrém előállítás és forgalmazás területét. A nyár slágere kicsiktől a nagyokig a hűsítő desszert. Éppen ezért a magyar vásárlók és gyártók érdekeit figyelembe véve megújult a Magyar Élelmiszerkönyv Jégkrém irányelve. A változások között szerepel például, hogy a szorbé ezentúl nemcsak gyümölcsből, hanem zöldségből is készülhet. Az egyik legfontosabb azonban a vásárlók tisztességes tájékoztatásának biztosítása a termékek elnevezésén keresztül is. Ennek következtében amennyiben a jégkrém ízesítése vanília aromával történik, a jövőben már csak vanília ízűnek lehet hívni, csokoládés jégkrémnek pedig csak a csokoládét is tartalmazó termék nevezhető. A korábbi irányelvnek megfelelő összetételű és jelölésű termékek 2020. augusztus 31-ig hozhatók forgalomba, amennyiben minőség megőrzési idejük engedi. A hosszú átmeneti időt a termékek szezonális jellege, valamint a csomagolóanyagok felhasználásának hosszú kifutási ideje indokolta.
Az Agrárminisztérium egyik kiemelt célja továbbra is az, hogy a magyar családok biztonságos, jó minőségű, az egészség megőrzését támogató élelmiszerekhez jussanak hozzá.
Július elsejével indul a nyári szezonális ellenőrzés


Drónok robbannak a határvidéken? Akkor is venni fogják a lengyel részvényt, mondják a szakértők
A lengyel gazdaság erős. A magyar részvényindex nagyon hasonlóan mozog a lengyelhez.
Napos hétfő, felhős kedd várható jövő héten
Jövő hét kedden a kezdeti napsütés után északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és délutántól egyre több helyen ered el az eső. Szerdán a reggeli párásság után északnyugat felől csökken a felhőzet, felhőátvonulások várhatók, keleten egy-egy záporral.
Lőszerszállító vonat robbant fel a Lengyelországba tartó vonat mellett – vészmegállás, riadalom, evakuálás az erdőbe
Vonaton szállított lőszerek robbantak fel Kijev közelében. Nem érkezett jelentés áldozatokról vagy a vagonok kigyulladásáról, de az eset miatt megsérült a vasúti hálózat és vészmegállásra kényszerült egy Lengyelországba tartó személyvonat.
Vételre ajánlják a Ferrarit, hamarosan debütál az Elettrica
Egyre pozitívabbak az elemzők az olasz sportkocsigyártóra.
Amerikaiakat ölnek a háborús filmben, amely Vietnamban lenyomta a Bosszúállókat is – özönlenek a mozikba
Teljes fordulat: más műfajokat szerettek. Éled a patriotizmus.
Ezek a világ legerősebb hadiipari cégei: máris látszik, hogy jön föl Európa is
Az amerikai cégekkel még minidig csak Kína tudja felvenni a versenyt.