Azok lesznek sikeresek, akik erre jól, új megoldásokat teremtve képesek – mondta Győrffy Balázs, a mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a kamara és a Design Terminal közös szervezésében megvalósult agrárinnovációs ötletverseny megnyitóján. A versenyre 50 csapat jelentkezett, közülük az előválogató után 13 vehet részt a szombat délutánig tartó 24 órás versenyen. A csapatoknak a verseny végén egy négy perces prezentációban kell bemutatniuk a konkrét ötletüket, bemutatniuk, hogy az milyen problémára ad választ, miben újszerű, és hogyan lehet megvalósítani. A verseny időtartama alatt a csapatoknak lehetőségük van az agrárkamara szakértői mentorálását igénybe venni, és így csiszolniuk elképzeléseiket.
Külön öröm, hogy a jelentkezők között sokan voltak olyanok, akiknek eddig egyáltalán nem volt agrárkötődésük, ami jelzi, hogy a mezőgazdaság jó terep lehet az innovatívan gondolkodó fiatalok számára, illetve hogy az ágazat megszabadulhat attól az előítélettől, amely alapján elmaradottként tekintenek rá – mondta a NAK elnöke.
Ez a program tehetséges diákok százainak figyelmét irányította az agráriumra, és megmutatja, hogy a magyar fiatalok a mezőgazdaságban is megtalálhatják az innovációs és a vállalkozási lehetőségeket – mondta a megnyitón Böszörményi-Nagy Gergely a Design Terminal vezetője.
Innovációs ötletversenyt szervezett a Design Terminal és az agrárkamara
2019. március 22. – „Gazdálkodj okosan! NAK Agrotech Hackatlon” címmel indult pénteken délután 24 órán keresztül tartó agrárinnovációs ötletverseny, amelyen az indulóknak olyan projekteket kell felállítaniuk, amelyek megfelelnek az általánosan a mezőgazdaság hatékonyságnöveléseként megfogalmazott kihívásnak.
Ezt senki se hitte volna: Németország átáll a totális fegyvergyártásra, az autóipar már tankokhoz gyárt alkatrészt – nincs más esélyük A fegyvergyártás sok vállalat számára válik menekülőúttá.
Rendkívüli: Szerbia bejelentette, ki akarta felrobbantani a magyarországi gázvezetéket, őrizetbe veszik – kiderült, hol gyártották a robbanóanyagot Eddig nem ismert részleteket közölt a szerb katonai ügyészség.
Európa csak nézi: ömlik ki a földből az olaj és a gáz Oroszországban, sorra bukkannak rá az új lelőhelyekre – Putyintól csak kérni kell Moszkva hosszú távon is képes fenntartani exportpotenciálját.
Először szólaltak meg az ukránok a magyarországi gázvezeték elleni terrortámadásról: megnevezték, ki rakhatott a Török Áramlathoz robbanóanyagot – nem okoztak meglepetést Ha megszakad a cső, Magyarország gázellátás nélkül marad.
Zelenszkij elszabadult, nem bírnak vele a legfőbb szövetségesei sem: Ukrajna felrobbantotta az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót – hiába kérték, hogy ne tegye Ezúttal egy nagy kapacitású olajfinomítót ért ukrán támadás.
Micsoda véletlenek vannak: Magyar Péter lengyel testvérpártja ugyanazzal a képtelenséggel állt elő, mint amivel Tisza Magyarországon Heves eszmecsere bontakozott ki két lengyel politikus között, miután a kormánypárti Pawel Blizniuk azt állította, hogy a Jog és Igazságosság katonákat akar küldeni az iráni háborúba.