Havi egy ökoakció – így vált fenntartható életmódra Lébény

Forrás: kisalfold.hu
Egy tonna sütőolajat használnak fel biodízel alapanyagként, madárbarát tanösvényt, helyi piacot és mezőgazdasági fóliahulladék-feldolgozót is építenek a lébényiek. A cél a környezettudatosság.

Helyi piac létesült, madárbarát tanösvény épült és a helyi lakosok egy tonna használt sütőolajat gyűjtöttek össze a körnezettudatosság jegyében a kisalföldi Lébényben. A helyi önkormányzat ugyanis ökováros programot indított ez év elején – számolt be a kisalfold.hu. Idén már tizenkét környezettudatos célt valósítottak meg a helyiek. A kezdeményezés pedig folytatódik, hisz hosszú távú cél, hogy egyéni szinten is hónapról hónapra csökkentsék a környezetszennyezést a településen.

Célunk, hogy olyan, kis lépésekből álló hétköznapi rutint vigyünk a város életébe, amellyel hónapról hónapra közösen tehetjük zöldebbé a várost.

– mondta Kovács Gábor, Lébény polgármestere, hozzátéve, hogy jövőre részletes fenntarthatósági edukációs akciótervvel készülnek, amelynek például része az is, hogy az önkormányzati épületek működését megújuló energiából fogják biztosítani, valamint, kertészeti szakkör is indul, hogy a diákok elsajátíthassák a hatékony kertgondozás fortélyait.


Szemétgyűjtés Fotó: kisalfold.hu

Milyen ökoakciók történtek eddig?

  • A lébényiek 1 tonna használt sütőolajat gyűjtöttek össze, amit biodízel alapanyagként hasznosítottak újra
  • Műfészkeket helyeztek ki az önkéntekek a középületeken, hogy a fecskeállomány növelésével természetes módon tegyenek a szúnyogállomány-csökkentésért
  • Közel egy teniszpályányi szeméttől szabadították meg a közösségi tereket
  • Mezőgazdasági fóliahulladék-feldolgozó is létesült, amellyel évente kezdetben mintegy 800 tonna műanyaghulladék feldolgozását tervezik
  • Közösségi kert létesült, ahol fűszernövényeket, zöldségeket és gyümölcsöket termesztenek
  • Piac kezdte meg működését a helyi termelők segítésére
  • Garbdróbvásár hívta fel a figyelmet a fenntartható öltözködés fontosságára és a tudatos vásárlásra
  • Minden első osztályos tanuló fenntartható iskolai csomagot kap a tanévkezdéshez
  • A közösségi ház udvarán madárbarát tanösvény épült
  • Fákat ültettek a lébényi játszóterekre

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink