A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében megvalósuló esemény monumentalitását jól mutatják a számok: 60 hektáron megvalósuló eseményen idén több mint 150 kiállító mutatta be mezőgazdasági gépeit, eszközeit, termékeit és szolgáltatásait a gazdálkodóknak.
Dr. Balog Ádám, MKB Bank elnök-vezérigazgató: Az MKB Pénzügyi Csoport számára kiemelten fontos a magyar agrárium jelene és jövője, ezért időről-időre kulcsfontosságú számunkra, hogy részt vegyünk a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow rendezvényén. Az MKB Agrárpartner a gazdálkodók igényei szerint kialakított pénzügyi szolgáltatásokkal támogatja a magyar agrárium fejlődését. Büszkék vagyunk a MEGFOSZ-szal több éve tartó, sikeres együttműködésre és arra is, hogy ismét közösen tudtuk bemutatni eredményeinket és erős elkötelezettségünket a hazai mezőgazdaság és a gazdák jövője mellett.
Vály Judit, MKB-Euroleasing vezérigazgató: Felelős piaci szereplőként az MKB-Euroleasing kötelességének tartja, hogy részt vállaljon az agrárszektor jövőjének formálásában, melynek talán a leghangsúlyosabb feladata a szakemberek következő generációjának a kinevelése. Fontosnak tartom, hogy minél többen érezzék azt, hogy nem elég csak beszélni róla, tenni is kell a sikerért. A NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow nagyszerű lehetőséget nyújt a nemzedékek találkozására, a közös jövő megalapozására, és a kapcsolatok kialakítására és ápolására. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a látogatók hatalmas száma, akik minden korosztályt felöleltek a legkisebbektől egészen az idősebb generációig. A jó cél érdekében érdemes a fiatalokat támogatni, és ezen a téren kíván az MKB Pénzügyi Csoport példát mutatni a MEGFOSZ együttműködés révén is.
Együttműködésben Magyarország legnagyobb szántóföldi rendezvényén
2019. május 29. – Húszezer látogatója volt a május 23-24. között Mezőfalván megrendezett III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-nak, amelyen az MKB Bank az MKB-Euroleasinggel és a MEGFOSZ-szal (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével) közös standdal vett részt.
Olyan eszméletlen új veszélyt hoznak a fejlődő drónok, amire nem gondoltunk – ettől belénk fog állni a görcs Ha már most elárulnánk, ki az, aki figyelmeztet, kitalálnánk, miről van szó, de még akkor is ámulnánk.
Kína lázadástól tart, és úgy megregulázza a mesterséges intelligenciát, amilyet nem látott még a Nyugat A pekingi szabályozás egyszerre próbálja ösztönözni az innovációt és megakadályozni a nem kívánt társadalmi hatásokat.
A Holdon épít atomerőművet Oroszország, mégpedig éveken belül Ha hihetünk az orosz bejelentésnek, egy évtizeden belül hatalmas előrelépés történik.
Több mint tíz év után leállhat az egyik legnépszerűbb videójáték fejlesztése: jöhet az utolsó nagy kiegészítő, miközben már készülhet az új alapjáték is A The Sims 4 ezzel egy több mint egy évtizedes korszak végéhez érkezhet.
Lecsap a franciákra az egykori gyarmat, Macron eléri, amit egy elnökelődje sem Évtizedek óta fenyeget ez a lépés, de most úgy tűnik, tényleg megteszik.
Elképesztő, mennyit költenek az amerikaiak streaming-előfizetésekre A streaming-előfizetések már most jelentős havi kiadást jelentenek.