A mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgáló K&H kkv bizalmi index tartósan magas értékeket vett fel az elmúlt időszakban, amelynek következményeként a várakozások négy negyedéves mozgóátlaga történelmi maximumot ért el. Az index jelenleg 16 ponton van, a legfrissebb eredmények alapján a szektor pozitív időszaknak néz elébe.
Az index 17 éves adataiból egyértelműen kiolvasható, hogy jellemzően – az esetek több mint 90 százalékában – a 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű középvállalkozások várakozásai a legpozitívabbak. Legkevésbé a legkisebb, vagyis a 20 és 100 millió forint közötti árbevételű mikrovállalkozások optimisták általában. Most is ez figyelhető meg, hogy míg előbbiek esetében 31, utóbbiaknál 7 ponton áll a mutató, szemben a teljes szektorra jellemző 16 pontos indexátlaggal. A kisvállalkozások körében pedig az átlagnál kedvezőbb, 22 pontos értéket mértek.
A pozitív eredményben több tényező is szerepet játszik. A bevételeikben a kkv-k átlagosan 10 százalékos növekedést, nyereségükben pedig átlagosan 6 százalékos emelkedést várnak a következő egy évben. Emellett a megkérdezettek 30 százaléka várja versenyhelyzete javulását, és a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseit is vállalkozásbarátnak látja.
A kedvező hangulat mellett néhány tekintetben kihívásokkal számolnak a kkv-k. Növekvő közterheket ugyanis 40, magasabb vállalati hitelkamatokat pedig 65 százalékuk vár, az elmúlt negyedév 34 és 58 százalékos értékeivel szemben. Utóbbi összhangban van azzal, hogy a jegybank nyáron megkezdte az alapkamat fokozatos emelését, miközben a kedvezményes NHP Hajrá! hitelprogram is kifutott.
Az egyes ágazatok meglehetősen hasonlóan látják a következő egy évet. A legderűlátóbb mezőgazdasági ágazat és a legkevésbé pozitív szolgáltató szektor várakozásai között mindössze 7 pont az eltérés: előbbiek bizalma 21 ponton áll, míg utóbbiaké 14 ponton. Az agrárium optimizmusa ellenére a szektorban komoly csökkenés történt, esetükben az index értéke 33 pontról esett vissza. Ennek feltehetően az a magyarázata, hogy kevésbé számítanak EU-s támogatásra az előttünk álló egy évben.
Az agrárgazdálkodók a legderűlátóbbak
Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap
Az előző negyedévben felállított történelmi csúcs után továbbra is derűlátók a mikro-, kis- és középvállalkozások a K&H kkv bizalmi index felmérés legfrissebb, harmadik negyedéves adatai szerint. Az agrárgazdálkodók derűlátóak, de kevésbé számítanak EU-s támogatásra az előttünk álló egy évben.
Gázveszély: pár hét háború évekig tartó földrengést idézhet elő A katari LNG tartós kiesése messzemenő következményekkel járhat szerte a világban.
India nem vár tovább: megveszi az oroszoktól, amit Magyarország is nagyon akar – Putyin az olaj után újabb gigaüzletet köthet India külkereskedelmét jelentősen befolyásolja az iráni háború, emiatt importját át kell rendeznie.
Nincs készpénzes átadás és részletekben csordogáló vagyon: így fizetik ki a kiemelt nyereményeket – ezt a titkos, védett számot kell hívnia, ha nagyon szerencsés volt Annyit elárulunk, hogy nem egy bőröndben csúsztatják át a Szerencsejáték Zrt. munkatársai egy kávézó asztala alatt a nyereményünket.
Majd kicsattant a forint árfolyama kora reggel, kanyarban előzte az eurót, de hamar vége lett a jóvilágnak – így váltják most A forint árfolyama továbbra is érzékenyen reagál.
Most megfagyott a vér Trumpban: videón, ahogy Irán eltalálja Amerika legyőzhetetlen vadászrepülőgépét – soha nem történt még ilyen az F-35-tel A fejlett harci gépek sem sebezhetetlenek.
Ukrán aranykonvoj: óriási botrány tört ki az Oscsadbanknál, az orosz hadseregnek szállító céggel üzletelhettek – személyre szabott korrupciós rendszert tártak fel Az ügy annál az Oscsadbanknál robbant ki, amely egyébként megrendelte Ausztriából a Magyarországon lekapcsolt aranykonvojt.