A magyar mezőgazdaság a XX. században két kényszerű átalakuláson ment át. A század közepén a téeszesítés, a század végén a kárpótlással egybekötött privatizáció borzolta a kedélyeket – írja a Tolna Megyei Népújság. Mára nagyjából kirajzolódtak az erőviszonyok, a növénytermesztés többé-kevésbé a helyére került, ám az állattartás drámai módon visszaesett.

Aztán megindult a városokba költözés, s aki maradt, az is többnyire ingázott, gyárakba, irodákba járt dolgozni. Ha földhöz jutott a kárpótlást követően, bérbe adta művelésre.

Néhány évtizeddel ezelőtt Zombán még szinte minden háznál volt sertés, és sok helyen tartottak teheneket is. A takarmányt maguk termelték meg az ott élő, szorgalmas sváb és magyar emberek. A polgármester, Szűcs Sándor szerint azonban nagyot változott a helyzet a 2100 lakosú faluban.

Mint elmondta, a növénytermesztést, bár kevesebben, de végzik, ám az állatállomány töredéke csak a korábbinak. Kukorica, búza, napraforgó, lucerna, repce a legjellemzőbb szántóföldi növény. Szarvasmarhát már csak egy-két család tart, sertést valamivel többen. A paradicsompusztai sertéstelep két éve bezárt. Alföldi libatartók kerültek a helyükre. „Pillanatnyilag ez minden” – mondta.

Decs alpolgármestere, Huber István, aki maga is működtet egy családi gazdaságot, ugyancsak szomorkás képet vázolt. A 4100 lakosú nagyközségben is szinte teljesen eltűnt az állattartás. Két ló és maximum száz sertés az állomány. A gazdálkodók búzával, kukoricával, napraforgóval, repcével és szójával foglalkoznak, s ez utóbbi most a felkapott, mert plusztámogatás is igényelhető rá – tájékoztatott. „A növényvédelmet azonban korlátozza az EU, így nehezebb a dolgunk, mint korábban volt” – tette hozzá.

A közel kétezres lélekszámú Döbrököz polgármestere, Farkas Edit sem szolgált sikertörténetekkel. Az viszont kitűnt a szavaiból, hogy ha korábbi önmagukhoz képest nem is, de másokhoz képest viszonylag jól állnak. Működik 2-3 figyelemre méltó agrár-középvállalkozás a településen, és a nagy cég, a Döbröközi Mezőgazdasági Zrt., helyben sertés, Gyulajban pedig szarvasmarhatelepet tart fenn. A környékbeli szántóföldek nagy részét is ők bérlik és művelik.

„Magánházaknál talán 2-3 helyen tartanak már csak sertést, baromfi sincs sokkal több mint száz az egész faluban – mondta a polgármester. A házaknál lévő kerteket még így-úgy művelik, főleg az idősebbek, akik nem tudják elképzelni, hogy ne legyen vetemény, csak fű. Még bottal is kimennek kapirgálni, kapálni, gereblyézni, mert azt szokták meg. Nem tudják nézni a rendezetlenséget.

A megye legkisebb faluja, a hatvan lakosú Murga polgármestere, Felkl Márton ízig-vérig gazdálkodó ember. Jórészt neki is köszönhető, hogy parlagon hagyott, gazos terület nemigen akad a településen. Ha megkérik, ingyen is felszánt egy-egy kiskertet, hogy a többnyire idős tulajdonosok bevethessék, gondozhassák. Náluk szántóföldi növényter­mesztést jelenleg két gazdálkodó folytat, állattartó pedig egy van, aki sertéssel és szarvasmarhával, főleg bikaborjakkal foglalkozik. A hatvanas-hetvenes években még a lakosság kilencven százaléka a mezőgazdaságból élt (téesz plusz háztáji), gulya és tejcsarnok is volt, még cukorrépát is termeltek, mára mindez elenyészett. Újdonság, hogy egy fiatal pár biogazdálkodásba kezdett, remélik, kitartók és sikeresek lesznek.

Szerző: Wessely Gábor