A rendezvénysorozat öt állomásán egy szakmai blokk keretében vázoltuk fel az országos, regionális és nemzetközi termelési tapasztalatokat, az Egyesület működését, a spanyol szakmai tanulmányút összegzését, valamint a növényvédelem aktualitásait. Ezt kiegészítve került sor minden helyszínen konkrét termék és fajtabemutatókra. A roadshow egyik kiemelt célja volt, hogykorszerűsítési javaslatokat mutasson be a termelőknek.
Figyelni kell a piacot és azt kell termelni, amit elvárnak!A fogyasztó a szezon elejétől a végéig minőségi terméket szeretne vásárolni. Ma már nem lehetünk versenyképesek rövid, 2-3 hetes betakarítási idővel, a szezont egészen szeptember végéig el kell látni termékkel. Aszezonhosszabbítás ma már elérhető 3-4 eltolt ültetéssel, illetve különböző tenyészidejű fajták és technológiák bevezetésével.A jól szervezett ültetési és betakarítási terv ugyanis kiküszöböli az időszakos túltermelés problémát.
A minőség egyre nagyobb elvárás! Mind itthon, mind a külföldön. Az elmúlt évek marketing programjai kedvezően hatnak a hazai fogyasztásra, ami jó alapot jelent az utóbbi időszakban csökkent exportpiacaink visszaszerzéséhez.
A jó termelési feltételek mellett elengedhetetlen feladat a termelői szerveződés fejlődése, ami mind a termelés, mind az árukezelés szempontjából kiemelten fontos. A megfelelő piaci igények ellátásához ugyanis megfelelő logisztikai háttér szükséges. A NAK ezen működő rendszerek feltérképezésére egy spanyolországi tanulmányutat is szervezett a nyár elején, melynek tapasztalatai is megosztásra kerültek a termelői körzetekben.
A magyar dinnyetermesztés jövője


Magyarországon öt nagyobb görögdinnye termőkörzetről beszélünk általában, így a termeléshez igazodva ezekhez kapcsolódó helyszíneken került megrendezésre a kamara „Magyar dinnyetermesztés jövője” című dinnye-szakmai roadshowja, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületével együttműködve.
Újabb rémítő drónincidens: Románia felküldte az F-16-osokat
Riasztották a lakosságot is.
Drónincidens után: a NATO Lengyelországba, Moszkva északra küldött harci gépeket
Pezseg az európai légtér a szerdai lengyelországi drónincidens után.
Pride: elpárolognak a szponzorok, de mi ennek az oka?
Már nem költenek annyit a nagyvállalatok a Pride-hónapra.
Gáz, kőolaj, szén – rengeteget bányásznak Magyarországon, ha másról is szólnak többnyire a hírek
Lignit már nem kell annyi, de az olaj és a gáz jöhet.
Putyin felavatta a központot, ahonnan az új orosz űrállomást irányítják majd
A fővárosban építették fel az új orosz űrközpontot.
Pótlóbuszok: megszólalt a furcsa helyzetről a két cég – ezért találkoztak BKK-s buszokkal a vidéki utasok
Több olvasónk is belefutott vonatokat helyettesítő kék BKK-s buszokba az ország több pontján.