Szezonális gázfogyasztás szabályainak módosítása

A földgáz rendszerhasználati díjak, a külön díjak, valamint a csatlakozási díjak alkalmazásának szabályairól szóló 11/2016. (XI. 14.) MEKH rendelet június végi módosítása alapján eltörlésre került a szezonális fogyasztáshoz kötődő, legtöbb büntetést indukáló fogyasztási feltétel, vagyis a 2018/2019. gázévtől már nem szükséges, hogy az október 1. és 31. közötti, valamint az április 1. és szeptember 30. közötti összes földgáz felhasználás nagyobb legyen, mint a november 1. és március 31. közötti fogyasztás. A kapacitási feltétel továbbra is megmaradt, azaz a téli fogyasztási időszakra lekötött éves és negyedéves legnagyobb összkapacitás legfeljebb fele lehet a nem téli fogyasztási időszakra lekötött legnagyobb kapacitásnak.
A kedvező rendszerhasználati díjú szezonális fogyasztás igazolás birtokában vehető igénybe, amely elektronikus úton benyújtott kérelemmel igényelhető a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH) július 1-jéig a következő, október 1-től kezdődő gázévre vonatkozóan.
Megszűnik továbbá a MEKH szezonális gázfogyasztás jogosultságának utólagosan történő ellenőrzési jogosultsága, azaz a büntetések mérlegelésének lehetősége.
Az április 1-jétől szeptember 30-áig tartó, nem téli fogyasztási időszakra lekötött szezonális kapacitás októberi, vagy novemberi, vagy decemberi igénybevételnél a rendszerhasználóra leosztott órai mennyiség (kWh/h) és az adott napra lekötött kapacitás különbségének, valamint az éves szállítási kapacitásdíj 1/365, vagy 2/365, illetve 3/365 részének szorzata alapján kell fizetni azokra a napokra, amelyeken földgázvételezés történik és a gáznapon allokált óracsúcs meghaladja a gáznapra vonatkozó lekötött összkapacitást. A szezonális kapacitás október havi igénybevétele esetén az éves elosztási kapacitásdíj 1/365 részének, november havi igénybevétel esetén az éves elosztási kapacitásdíj 2/365 részének, december havi igénybevétel esetén az éves elosztási kapacitásdíj 3/365 részének és a nem téli fogyasztási időszakra lekötött kapacitásnak a szorzatát is meg kell fizetni azokra az októberi, novemberi és decemberi napokra, amelyeken földgázvételezés történik. A korábban érvényben lévő szabályozás alapján mindhárom fenti hónap tekintetében egységesen 1/365 volt a szorzó.
A szezonális kapacitásterméken kívül – az időjárástól függően felmerülő fogyasztási igény esetén – negyedéves, havi és napi kapacitástermékek is leköthetőek a rendelet mellékletében foglalt kapacitásdíjakon.
A szezonális kapacitás jogosulatlan igénybevételének pótdíjterhei nem változtak a korábbi szabályozáshoz képest.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink