Utóbbi eredményeképpen, az idei évtől egy olyan országos program indul, amely a jelentős környezetvédelmi értékkel bíró, természetes és másodlagosan kialakult füves élőhelyekre fókuszál, amelyek valamilyen aktív beavatkozást és élőhely-kezelést igényelnek a kedvező természetvédelmi állapot elérésének és biztosításának érdekében. A projekt főpályázója a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. (HOI), a konzorcium további tagjai többek között kilenc nemzeti park igazgatóság, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt., a Zöld Akció Egyesület és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A projekt volumenét jelzi, hogy 8 éven keresztül, összesen több mint 17 millió euró teljes költségvetésből fognak megvalósulni a vállalások.
A Magyarországon megtalálható, változatos gyepes élőhelyek természeti állapota sok esetben nem megfelelő vagy leromlott – mindez hosszútávon a mezőgazdasági hasznosítás megnehezüléséhez is vezet, ezen kíván a projekt változtatni. A LIFE IP keretében holisztikus szemlélettel, a gyepterületeket hasznosító gazdálkodók bevonásával kerül vizsgálatra, hogy a gyepeket érő közvetlen és közvetett negatív hatások miként küszöbölhetők ki, például miként állítható be a gyepgazdálkodás egy olyan szintre, hogy gazdaságilag rentábilis legyen, ugyanakkor a gyep értékei is hosszútávon fennmaradjanak. Úgyszintén elengedhetetlen feladat mindezen eredmények széleskörű kommunikálása – a NAK elsősorban ennek az ismeretterjesztő folyamatnak lesz az egyik főszereplője. Az agrár-szaktanácsadók magas szintű továbbképzésével, a gyepkezelési módszerek értékelésével, valamint a potenciális mintagazdaságok azonosításával segítjük a gazdálkodási szempontokat összehangolását a természetvédelmi szükségletekkel.
Program az értékőrző és fenntartható gyepgazdálkodásért
Óriási fordulat a Dunaferrnél: elkezdték visszavenni az embereket a vasműbe, jön az új befektető – "Heteken belül eldől" A cél a termelés visszaállítása és egy modern, zöld ipari környezet kialakítása Dunaújvárosban.
Trump Budapesten: leírták a pontos dátumot, mikor érkezne Magyarországra az amerikai elnök – rejtélyes hivatalos válasz érkezett Donald Trump amerikai elnök személyesen is részt vehet a CPAC Hungary 2026-os budapesti konferenciáján márciusban. Ez lenne az első alkalom, hogy Trump élőben vesz részt a CPAC Hungary-n, miután korábban kizárólag videóüzenetek formájában szólt a résztvevőkhöz.
Ez váratlan: magyar gyorsétteremlánc uralná le Romániát, ebben a városban nyit először – lehet, hogy lemészárolják őket A lánc vezetése országos terjeszkedésben gondolkodik, és komoly lehetőséget lát a romániai piacon.
Északi Áramlat: itt a vége, ez az ítélet, kimondta a német legfelsőbb bíróság - Ukrajna robbantotta fel Egy bírósági határozat új megvilágításba helyezheti Európa egyik legsúlyosabb geopolitikai botrányát.
Jelentős beruházások indulhatnak a magyarok egyik kedvelt üdülőhelyén A cél a térség turisztikai és vízi infrastruktúrájának fejlesztése.
Nincs több titok: kiderült, kik az igazi tulajdonosai az OTP-nek – nyilvános a részvénykönyv Az OTP tulajdonosi struktúrája szerint a külföldi befektetők aránya stabilan 54,89 százalék maradt, miközben a hazai tulajdonosok részesedése 39,84 százalékra csökkent. A változás fő oka, hogy a sajátrészvény-vásárlások során elsősorban a hazai befektetők voltak nettó eladók.