A helyi termelői piacokkal és a termelőkkel kapcsolatos adózási, jogszabályi, élelmiszerbiztonsági témákat érintették a szakértők a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara december 4-én Dunaharasztiban megtartott tájékoztató fórumán. Az eseményen nagy számban jelentek meg a termelői piacok üzemeltetői, de jelen voltak a hallgatóság körében termelők, szaktanácsadók és más érdeklődők is.
A kistermelők esetében a helyszíni ellenőrzések során megállapított szabálytalanságok leginkább az ismeretek hiányából adódnak – mutatott rá Venczák Attila, aNemzeti Adó- és Vámhivatal főosztályvezetője. Deák Ferenc az Agrárminisztérium főosztályvezető helyettese a felvázolta a kistermelői jogszabályokat, valamint azt is jelezte, hogy a jövőben várható a kistermelői rendelet módosítása, amelyben számítanak a kamara és a tagsága részéről érkező véleményekre, javaslatokra. A termelői piacok üzemeltetéséről, a szükséges nyilvántartásokról és a piacok higiéniai feltételeiről Dóczy Katalin, a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal osztályvezetője tartott előadást.
A tájékoztatót egy nyilvános fórum zárta, ahol számos igény felmerült, amelyekkel a jövőben a kistermelői illetve piac szabályozást ki lehetne bővíteni, de szó volt az online értékesítés, a közös termelői pontok valamint a kistermelői rendelet 40 kilométeres szabályának kérdésköréről is. Ugyanakkor felszínre kerültek a piacüzemeltetéssel és a termelői értékesítéssel kapcsolatos nehézségek is. Legtöbb felvetés a jogszabályokkal, azok értelmezésével kapcsolatban merült fel. A jelenlévők véleménye szerint a jogszabályok nem életszerűek, sokszor nehezen értelmezhetőek a gyakorlatban. Sok esetben tapasztalható, hogy az üzemeltetői felelősségi körök és az adminisztrációs kötelezettségek nem világosak, nem ismerik azokat a résztvevők. Jövőre a kamara vidékfejlesztési és szaktanácsadási igazgatósága megyei, regionális szinten is tervez hasonló gyakorlati fórumokat, azért hogy még több szervező és termelő részvétele váljon lehetővé.
Módosítások várhatók a kistermelői rendeletben
Leginkább az ismeretek hiányából követnek el szabálytalanságokat a kistermelők – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara helyi termelői piacokról szóló tájékoztató fórumán.
Erős számok Győrből: hiába áll feje tetején a német autógyártás, de a magyar üzem ontja az eurómilliárdokat A vállalat a változó környezetben is megőrzi stratégiai jelentőségét a nemzetközi gyártóhálózatban.
Banán zöldül tovább, üzembe állt az Alteo legújabb energiatárolója Az Alteo eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása három helyszínen összesen 18 milliárd forintból valósult meg, amelyből hatmilliárd forint volt a pályázati támogatás.
Trump akkorát dobna a tőzsdén, mint a térképen, ha lenyelné Grönlandot A korábbi gyakorlatot számos kritikai érte annak adminisztratív terhei és rövid távú szemlélete miatt.
Százmilliós vigaszdíjjal búcsúzik a magyar elitklubtól a hazai biztosító A BUX indexből áprilisban távozó CIG Pannónia Életbiztosító gyermek- és ifjúsági baleset-biztosításra szerződött a Nemzetgazdasági Minisztériummal.
Új korszakot fúj a tavaszi szél a magyar tőzsdére: mindjárt a legnagyobbak közé került az új bank, és jöttek mások is Átrajzolták az indexet, amit nagyon sokan követnek.
Sokan csak beszélnek róla, mi megmértük: ezek lettek a Világgazdaság Nagy AI-tesztjének eredményei A felmérésből az is kiderül, ki mire használja az AI-t, és félünk-e attól, hogy elveszi a munkánkat.