A vadfajaink életmódjukkal, elsősorban táplálkozásukkal gazdasági kárt tudnak okozni az élőhelyükként szolgáló erdőkben és a mezőgazdasági területeken. Az így keletkező vadkár megelőzése a vadgazdálkodók, illetve az erdő- és mezőgazdálkodók közös érdeke és feladata. Ha a védekezés ellenére mégis bekövetkezik a vadkár, akkor annak rendezése érdekében a vadkárt összegszerűen is meg kell határozni. Ez egy bonyolult szakértői feladat, amelyhez eddig nem volt egységes eljárásrend hazánkban, a vadkárszakértők a különböző szakirodalmakban található, sokszor igen eltérő eredményt adó eljárási metódusok szerint becsülték fel a kár mennyiségét és értékét. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Vadászkamara megbízása alapján elkészült útmutatóknak köszönhetően egyértelműen és egzaktul megállapítható lesz a kár mértéke, ami remélhetőleg hozzájárul majd a termelők és a vadgazdálkodók közti viták, és a vitákból adódó bírósági eljárások számának csökkenéséhez.
A vad védelméről és a vadgazdálkodásról szóló 1996. évi LV. törvény előírásai alapján a vadkár felmérését a törvény által szabályozott jegyzői eljárásokban a miniszter által megállapított szabályok szerint kell elvégezni. Az Agrárminisztérium által most közzétett útmutatók ezeket a szabályokat határozzák meg.
A két kamara a vadkárok eredményesebb megelőzése, és korrekt rendezése érdekében az elkészült útmutató tervezetek beterjesztésével párhuzamosan jogszabálymódosítási javaslatokat is tett az Agrárminisztérium részére. A javaslatok egyebek mellett a vadkárfelmérést végző szakértőkkel szemben támasztott követelmények újraszabályozására, a rendszeres képzésükre, a tevékenységük kontrolljára és a szükséges jogkövetkezmények meghatározására, valamint a vadkárok rendezésének gördülékenyebbé tételére irányultak. Bízunk benne, hogy a közeljövőben ezek a javaslatok is megvitatásra, illetve a megfelelő jogszabályokba beépítésre kerülnek. (NAK)
Megjelentek a vadkárok felmérését célzó útmutatók
2021. március 3. – Közzétette a szakértői munkacsoportok által összeállított egységes vadkárfelmérési és értékelési útmutatókat az Agrárminisztérium. Ezek sokat segíthetnek abban, hogy a vadkárok összegszerű meghatározása objektívebb alapokon, egységes normák szerint történjen.
Áttörés Brüsszelben: kiállt Orbán Viktor mellett az első nagy nyugati tagállam, szembefordul az EU-val – „Megértem, miért blokkolja az ukrán hitelt" Felborult az uniós egység a ukrán finanszírozás kérdésében.
Senki se figyelt rá: rejtélyes katonai repülőgépek jelentek meg a térképen, fegyvereket vihetnek az iráni háborúból Ukrajnába – Putyin egyre idegesebb Ukrajna több mint 200 küldött a Közel-Keletre, hogy segítsenek az iráni kamikaze drónok elleni védekezésben. A háttérben egy lehetséges fegyvercsere körvonalazódik.
Most lesz nagy baj: itt az első két nyugat-európai ország, ahol kitörhet a gázválság – Katar megmondta nekik, hogy bukják az LNG-t Az iráni támadások miatt komoly zavarok fenyegetik a globális LNG-piacot, ami Európában is erősíti az ellátásbiztonsággal kapcsolatos aggodalmakat. Bár több ország igyekszik megnyugtatni a piacokat.
Bírósági ítélet: Horvátország megfenyegette a Mol vezérét – "Hernádi urat azonnal le fogják tartóztatni, ha átlép egy másik uniós országba" A Mol közleménye szerint a döntés újabb fontos állomás a hosszú jogi vitában.
Orbán Viktor hazaüzent Brüsszelből a magyaroknak: valami történt az EU-csúcson, Ukrajnánál is durvább vita kezdődik – "Itt éjszakázunk" Nem néz ki jól a helyzet.
Letért a kikövezett útról a Lamborghini, az olajfolton elcsúszhat az idei év – az elektrosokkot viszont sikerült elkerülnie A luxusautó-gyártóknak nem kedvez a háborús légkör.