Néhány egyszerű lépéssel mindannyian megtalálhatjuk a saját gazdaságunkban alkalmazható fajtákat, miközben a költségek és a kockázat is minimális marad.
Milyen problémákat akarunk megoldani?
A takarónövények által biztosított előnyök közül érdemes egyet vagy kettőt elsődleges célként, néhányat pedig másodlagos célként megfogalmazni – ezzel már nagyban megkönnyítjük a választást. Célunk lehet például a nitrogén biztosítása a következő főnövénynek, a talajszerkezet javítása, a tömörödött rétegek áttörése, a gyomok elnyomása vagy a tápanyag-gazdálkodás és -körforgás javítása.
Hová tudjuk beilleszteni a takarónövényeket?
A legideálisabb időszak a takarónövények használatára egy őszi vetésű növény betakarítása és egy tavaszi vetésű kultúra között adódik, azaz egy őszi és téli takarónövényünk van a tavaszi kapásunk előtt. Többnyire ez a gyakorlat a legsikeresebb és így tudjuk a legtovább zölden, gyökerekkel átszövetve tartani a talajainkat, ami létfontosságú a talaj élővilágának és tartós szénkészletének gyarapításához. Amennyiben nem jól sikerül a takarónövényünk, elegendő időnk lesz a technológia korrigálására.
Ha közvetlenül aratás után vetünk egy nyári takarónövényt, akkor csakis olyan növények jöhetnek szóba, amelyek a tarlóban maradt nedvesség hatására is gyorsan csírázni tudnak, mint a szudánifű, indiai köles, olajlen, négermag, vagy tehénborsó. Ez a gyakorlat leginkább úgy működik jól, ha nincs tarlóhántás, csak direktvetés és a kombájn sem szórt sok magot – így a nyári takarónövények némi gyakorlást és nagy odafigyelést igényelnek.

Mely fajok a legalkalmasabbak?
Ahogy az előző két pont alapján már le tudtuk szűkíteni a használandó fajok listáját, úgy érdemes tovább gondolkoznunk, melyek azok növények, amelyek kifejezetten a saját régiónkban, talajainkon működnek.
Savanyú, könnyen tömörödő talajokra kifejezetten jó lehet a nitrogénkötő csillagfürt, míg a homokos talajok pillangósa a somkóró. A középkötött talajokon a nitrogénkötésre kiválóan alkalmas a lóbab és a tavaszi bükköny.
Mindenképpen vegyük számításba, milyen típusú növény hiányzik a vetésforgónkból, mert ahogy a keresztesvirágúak nem alakítanak ki kapcsolatot a mikorrhizákkal, úgy az olajlen kifejezetten csak mikorrhiza kapcsolattal lesz eredményesen termeszthető. Ha tudjuk, akkor részesítsük előnyben a köles, silócirok, szudánifű beillesztését, hiszen a legjobb talajépítő növények a melegkedvelő fűfélék. Nagy felszín alatti és feletti zöldtömeget hoznak létre, a legtöbb gyökérváladékot is ezen növények pumpálják a talajba, amit meghálál a talajélet.
A talajlazításra a keresztesvirágúak – mustárfélék, olajretek, talajművelő retek – a legalkalmasabbak, de érdemes arra is figyelnünk, hogy a nagyon tömörödött talajokat nem csak vastag gyökerekkel, hanem finom gyökerekkel is át kell szőnünk, amire viszont pl. a homoki zab és facélia alkalmas.
Az elővetemény jelentőségét a legtöbb gazda figyelembe veszi gyomirtási, tápanyag-gazdálkodási, növényvédelmi okokból, de amint látjuk, egy jól átgondolt takarónövény-keverék mindhárom tényezőre jelentős segítség lehet, ha tudatosan választjuk meg a keverékünk összetételét és technológiáját. (Molnár Tamás – Diriczi Zsombor / www.talajreform.hu)