A parlagfű virágzása és ezzel párhuzamosan az allergiaszezon tetőzése augusztus elején megkezdődött, ahhoz pedig hogy enyhíteni lehessen az allergiások tüneteit, lakossági összefogásra van szükség – vallják az Andreas STIHL Kft szakértői. A vállalat minden évben kiemelten foglalkozik a parlagfű irtásával, missziójuknak tartják, hogy minél többekben tudatosítsák: a rendkívül igénytelen és agresszíven szóródó parlagfű ellen lehet és kell is tenni.
Mint ismert, a növény irtására vonatkozó kötelezettséget az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI törvény rögzíti. A jogszabály értelmében a földhasználó köteles június 30-ig a tulajdonában lévő ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. Azaz a kaszálást rendszeresen, egészen a parlagfűszezon végéig szükséges folytatni. A törvény szigorúan bünteti ennek elmaradását: a hatóság eljárást indíthat a földhasználó ellen, mely akár 15 millió forintos bírságot is magával vonhat.
A szakértők szerint a kaszálási feladatok elvégzéséhez érdemes nagy teljesítményű fűkaszát választani, melynek ergonomikus kialakítása megkönnyíti a munka elvégzését. A szakkereskedésekben akkumulátoros, elektromos és benzinmotoros változatokban is megtalálhatók az eszközök, amelyek közül számos szempontot figyelembe véve érdemes választani az igényeinknek leginkább megfelelő, innovatív eszközt.
„Amennyiben az eszközt kifejezetten nagy területen, gyakran kívánjuk használni, érdemes a professzionális célokra megalkotott benzinmotoros fűkaszák közül választanunk” – mondják, hozzátéve, ezeknek nem csak erejük kiemelkedő, de magasfokú kezelési kényelmük mellé megbízhatóság is társul. Ráadásul nagy teljesítményüknek köszönhetően a parlagfű irtásán túl erdőápolási munkákra is használhatók.
Ha azonban zajérzékeny területet, például parkokat vagy temetőket kívánunk megtisztítani az allergizáló növénytől, egy erős, akkumulátoros változatra van szükségünk. „Ezek nemcsak, hogy rendkívül könnyűek, de halkak is, így használatuk során nincs szükség zajvédő viselésére sem” – teszik hozzá a szakértők. További előnyük, hogy távtartó tengelyüket is a felhasználók igényeihez alakították, így a biztonságos használat mellett garantálják azt is, hogy az akadályok, fák és bokrok körül se maradjon egyetlen parlagfű sem.
Fűkaszával a parlagfű ellen
2020 augusztus 31. – Augusztusban a parlagfű virágzásával megkezdődött az allergiaszezon tetőzése, melyben a pollenallergiával küzdők 60 százaléka érintett. Még most sem késő azonban felvenni a harcot az irritáló növény ellen! Egy jól megválasztott fűkaszával nyoma sem marad a parlagfűnek, így nemcsak a kellemetlen tüneteket, de a súlyos bírságot is elkerülhetjük.
Ez már félelem: a magyarok rávetették magukat a gázpalackokra, Szlovákiában azonban mást választottak Az iráni háború miatt fokozódik az energiapiaci bizonytalanság, ami már a magyar vásárlói szokásokban is begyűrűzött.
Valami sokkoló történt hirtelen a forinttal: mint aki letörte láncát Letörte 200 napos mozgóátlagot és a trendvonalat.
Orbán Viktor kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek: „Ha nincs olaj, nincs pénz” Orbán Viktor szerint Ukrajna olajblokádja már nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdés is. A miniszterelnök kemény feltételt szabott: ha nem érkezik olaj, pénz sem lesz.
Barátság-vezeték: azonnal reagált a magyar kormány Ursula von der Leyen bejelentésére, valami nagyon nem stimmel – „Fejezze be Zelenszkijjel a színházat” Brüsszel csak most ébred rá arra, hogy Magyarország és Szlovákia közel ötven napja olajellátási korlátozással szembesül.
Az aranykonvojon nincsen fék: a Tisza-ügyvéd feljelentette nem az ukránokat, hanem a hatóságot – elképesztő váddal Az aranykonvoj ügyvédje feljelentette a magyar hatóságokat.
Németország máris összeomlott, megfeszültek az idegek, a várakozásokba szinte háborús pusztítás épült be Az energiaárak emelkedése és az új inflációs nyomás miatt sokan attól tartanak, hogy veszélybe kerülhet Németország lassan induló gazdasági helyreállása.