Szag alapján érzékeli a kártevő-fertőzöttséget az E-orr

Forrás: Shutterstock
Elkészült az Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának (ELTE TTK) közös projektje, az E-orr.

Elkészült az Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának (ELTE TTK) közös projektje; az E-orr kutatóműhely feladata az volt, hogy kidolgozza a mezőgazdasági kártevő-fertőzöttséget szaganyag alapján érzékelő rendszert – közölte az ATK az MTI-vel.

Az intézmények konzorciumi pályázóként 972,81 millió forint uniós támogatáshoz jutottak, ami teljes egészében fedezte a 2017-ben kezdődött projektet. A megvalósítási szakasz az év utolsó napjával zárul – tették hozzá.

A pályázat természetes szagmintázatok agrártudományi hasznosítására vállalkozott. A kifejlesztett érzékelőrendszer szaganyagok alapján jelez előre kártevőket és kórokozókat – olvasható az E-orr honlapján.

Ismertették, hogy a fejlesztés a rovarok szaglóreceptorainak működését alkalmazta, mivel azok nagyságrendekkel érzékenyebbek a fizikai érzékelőknél, és még tünetmentes állapotban észlelik a kultúrnövényeket fenyegető fertőzéseket. A fejlesztési eredmények alapján előállítható termék alkalmas a fertőzöttség gyors felmérésére szántóföldi körülmények között. Az új típusú érzékelő a precíziós mezőgazdaság térnyerését segítheti – írták.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink