Milyen változások történnek a hazai birtokviszonyokban?

Forrás: Shutterstock
A termőföldek sorsa mindig is stratégiai kérdés volt a magyar nemzet számára, s ez nem volt másként a mostani földforgalmi szabályok megalkotásakor sem. Tíz évvel a törvény hatályba lépése után pedig érdemes megvizsgálni, hogyan alakult a magyar birtokszerkezet.

Magyarország területének közel 80%-a termőföld, amely európai viszonylatban is kiemelkedő aránynak minősül. Mezőgazdasági hasznosításban ebből közel 5 millió hektár van, amely az ország méretéhez képest komoly exportpotenciált biztosít számunkra. A termőföldek sorsa tehát mindig is stratégiai kérdés volt a magyar nemzet számára, ahogy ez nem volt másként a mostani földforgalmi szabályok megalkotásakor sem. Tíz évvel a törvény hatályba lépése után pedig érdemes megvizsgálni, hogyan alakult a magyar birtokszerkezet az elmúlt időszakban, magyarán: teljesülnek-e azok a célok, amelyeket földforgalmi törvény alapelvként tűzött maga elé?

Az idáig vezető út

A szocialista kollektivizálás, majd a 90-es évek rohamléptékű privatizációja alapjaiban forgatta fel a magyar birtokszerkezetet az elmúlt több mint fél évszázadban. A sokszor emlegetett Ausztria vagy Dánia letisztult birtokszerkezetével szemben Magyarországon több mint 4 millió földtulajdonossal és több százas tulajdonosi kényszerközösségek létrejöttével indult meg a mezőgazdaság rendszerváltozás utáni története. Ezzel egyidőben, az élelmiszeripar leépülésével és a KGST megszűnésével a keresleti oldalon is drasztikus átalakulás ment végbe, megfejelve ráadásul egy komoly forráshiányos állapottal is. Ez is indoka volt annak, hogy a hazai termőföldárak jócskán a nyugat-európaiak alatt voltak. Nem véletlen, hogy az uniós csatlakozással és a földpiac megnyitásának közeledtével a külföldi befektetők érdeklődése is megnőtt a magyar földek iránt, a 2004-2014 közötti tízéves moratórium számukra elsősorban azzal telt, hogy biztosítsák pozícióikat a majdani piacnyitás idejére. Így érkeztünk el 2013-hoz, a magyar földforgalmi törvény megalkotásához.

A 2013-as földforgalmi törvény alapelvei

A birtokpolitikának tehát számos kihívásra kellett választ adnia a 2010-es évek első felében, ezek jelennek meg a törvény legfontosabb alapelvei között is:

  • az elaprózódott tulajdoni szerkezet racionalizálása
  • a kis-és közepes gazdaságok megerősítése
  • a vidékfejlesztés segítése a birtokviszonyok terén is
  • és legfőképpen: a hazai gazdálkodók földhöz jutása és a zsebszerződések felszámolása.

Milyen változásokat hozott az új szabályozás?

Európa egyik legszigorúbb földforgalmi szabályozásával egy új korszak köszöntött be a földtulajdonszerzés terén: a zsebszerződések felszámolása érdekében egy adásvételi szerződést immáron biztonsági okmányon, ún. „zöld papíron” kell beadni (ezzel semmissé téve a korábbi zsebszerződéseket), emellett a szerződések hatályba lépését hatósági jóváhagyáshoz is kötötték. Az elővásárlási sorrend felállításával pedig egyértelműen kézzel fogható a helybeli gazdák segítése, amelyben komoly szerepet kapott a helyi földbizottság is. Radikális (de helyesnek bizonyuló) változás volt az is, hogy aki földet vásárol, az köteles azt maga használni, nincs lehetőség tehát a megvásárolt föld bérbeadására. Ezzel egyértelműen azt a szándékát fejezte ki a jogalkotó, hogy a földvásárlásra ne befektetési céllal kerüljön sor, a föld a gazdák kezében maradjon.
A földhasználat terén szintén hangsúlyossá vált a helybeli gazdálkodók elsődlegessége, de a kiszámítható és stabil birtokviszonyok érdekében a „volt haszonbérlő” került a rangsor első helyére.

Kik használják ma a hazai földeket?

A Központi Statisztikai Hivatal jelentéseinek köszönhetően teljes körű képet kaphatunk a hazai birtokviszonyokról (a legfrissebb elemzés a 2023-as évben készült). Ez alapján a magyar termőföldek több mint felét az 50 és 500 hektár közötti, jellemzően családi gazdaságok művelik, míg 20% körül van az 500 hektár fölötti gazdaságok földhasználata. Érdemes kitérni az 1 hektár alatti kisbirtokosok adataira, amely rávilágít az osztatlan közös tulajdon problémájára is: az általuk használt terület még az összes termőföld 4%-át sem éri el, de úgy, hogy az ország összes gazdálkodójának az 1/3-át ők teszik ki.

Milyen változások zajlanak jelenleg a birtokszerkezetben?

Azt gondolom, a tendenciák visszaigazolják a Földforgalmi törvény célkitűzéseit: a legjelentősebb növekedés a 100 és 200 hektár közötti, jellemzően családi gazdasági kategóriában figyelhető meg, ahol mind a gazdaságszám, mind a terület nagysága közel 20%-kal nőtt 2020-hoz viszonyítva. Van egy másik folyamat is, amely sajnos nem vonatkoztatható el a Covid-tól és a termékpiaci válságtól sem, az elmúlt három évben ugyanis harmadával csökkent az 1 hektár alatti, jellemzően idősebb gazdálkodók száma. Országosan egyértelműen megfigyelhető a nagygazdaságok visszaszorulása is: az 1000 hektárnál nagyobb területet művelő gazdaságok száma és az általuk használt terület nagysága is 20%-kal csökkent három év alatt.

Milyen kihívásokkal szembesülünk a jövőben?

Összefoglalva: az elmúlt évtized földpiaci folyamataiban egyértelműen látható a családi gazdaságok erősödése, amely aligha működött volna az őstermelői adókedvezmények vagy a célzott agrártámogatások nélkül. Pont ezért létfontosságú a magyar vidék érdekében, hogy ez utóbbi, a támogatási rendszer legalább ebben a formájában fennmaradjon és azt ne rombolja le az uniós agrárpolitika változása vagy pedig Ukrajna uniós csatlakozása. Ha ez bekövetkezne, az a birtokszerkezetben is óriási változásokat okozna.

Szerző: Dr. Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének főtitkára

Cikk felhasználási feltételek:

Amennyiben a Felhasználó a saját weboldalára, közösségi oldalára tartalmat kíván átvenni a honlapról, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és tartalmának rövid összefoglalóját (leadet) a képi elemek nélkül, változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a Honlapról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez el a címben vagy a lead alá. A felhasználási feltételekről itt olvashat.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink