A Kalocsai Fűszerpaprika Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatón az agárminiszter kiemelte: a fűszerpaprikát termelők sok problémát megfogalmaztak a külföldi import mennyiségével, alacsony árfekvésével, a megváltozott fogyasztói szokásokkal és a feketekereskedelemmel, valamint a klímaváltozással, az öntözés nehézségeivel kapcsolatban.
Ezekre mind választ kell adni, akárcsak arra, hogy megfelelő termésmennyiséget adó, a kor követelményeinek megfelelő vetőmagok, fajták és hibridek álljanak rendelkezésre – tette hozzá.
A tárcavezető kiemelte, a fűszerpaprika vetésterülete visszaszorulóban van, a termesztők jövedelmezősége pedig kritikus szintre csökkent, éppen ezért az Agrárminisztérium számos forrásból nyújt támogatást az ágazatnak.
Emlékeztetett, a területalapú támogatás jelenleg hektáronként mintegy 74 ezer forint. Ezen felül 2018/2019-ben a fűszerpaprikát termelők hektáronként további 91 ezer forintos, termeléshez kötött támogatásban részesültek.
Nagy István bejelentette, idén jelentősen bővítik a nemzeti forrásból 2014 óta működtetett, a fémzárolt vetőmag költségeihez nyújtott támogatást. A forrás eddig a vetőmag költségének 75 százaléka, de legfeljebb kilogrammonként 30 ezer forint volt. Ennek mértékét 100 ezer forintra emelik. A cél az, hogy a magas minőségű, drága vetőmagok megvásárlása se jelentsen a termelőknek túlzott anyagi megterhelést – fogalmazott a miniszter.
Hangsúlyozta továbbá, hogy új jogcímként, jelentős, évente legfeljebb mintegy 20 millió forintos energiaköltség-támogatást vezetnek be, azoknak a szárítmány-előállítóknak, akik gázt használnak. A támogatás a felhasznált éves hőmennyiség arányában sávosan, csökkenő mértékben vehető majd igénybe először idén nyáron, a tavalyi év második félévében és az idei év első félévében szárításra felhasznált gáz után. A program elérhető lesz egyéb zöldség-gyümölcs, illetve fűszer- és gyógynövényszárítással foglalkozó üzemek számára is – tette hozzá. Nagy István beszélt arról is, hogy a fűszerpaprika jövője érdekében tervezik egy egységes védjegy alkalmazását, amellyel megkülönböztethetővé válik az import a hazai termesztésű paprikától.
Németh József, az Országos Fűszerpaprika Terméktanács elnöke elmondta: stabilizálhatja az ágazat helyzetét a minisztérium által nyújtott segítség, a termelők vetőmagár-, illetve a feldolgozók gázár támogatása.
Kiemelte, amennyiben pedig az idei időjárás szélsőségektől mentes lesz, akkor az akár 8-10 ezer tonnás hazai termelés képes lesz reményt adni, hogy a jövőben – egyéb támogatási formákat is kidolgozva – a nehéz munkát igénylő zöldségágazat, benne a fűszerpaprikával ismét fellendülhet.
Több mint 500 millió forint támogatást kap a fűszerpaprika ágazat
2019. március 12. – A fűszerpaprika vetésterületének megőrzése érdekében azonnali intézkedésekre van szükség, ezért még idén több mint 500 millió forint támogatást kap az ágazat – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter Kalocsán kedden a helyi és környékbeli fűszerpaprika termelőkkel folytatott egyeztetéseket követően.
Zelenszkij Washingtonban próbálja meg eladni a béketervét, de nem jut be Trumphoz, akárhogy próbálkozik Zelenszkij teljes stábját magával vitte, amerikai részről azonban egyelőre néma csend fogadja a javaslatokat.
Rejtélyes újgazdagok vásárolják fel a festményeket: pluszban zárta az évet a két legnagyobb aukciós ház Tizenhét százalékkal nagyobb bevételre tett szert az aukciós ház.
Hollandia a második a karácsonyi dekorációk exportlistáján, de így is fényévekre van Kínától Több milliárd dollár értékben használ fel a világ minden évben karácsonyi díszeket.
Stratégiai fontosságú bejelentést tett az orosz külügy; kifogják a szelet az oroszellenes Nyugat vitorláiból, Brüsszel csak les majd Moszkva kész nemzetközi szerződést kötni arról, hogy nem támad meg a NATO-tagországokat.
Öt nagy trend, amely meghatározza az utazásainkat 2026-ban - erre tart a globális turizmus Új trendek formálják újra a turizmust 2026-ban.
Soha nem volt még olyan drága a kávé, mint 2025-ben, és ez jó eséllyel már nem is lesz másként A kávé ára mögött globális feszültségek húzódnak.