A fenyő alapanyag iránti kereslet meglódulása máris lendületet adott a lombos faanyag szélesebb körű felhasználási lehetőségeit vizsgáló alap és alkalmazott kutatási projekteknek – írják a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakértői a Naklapban. Erre jó példa a Soproni Egyetem, ahol e kutatásoknak van múltja, s jelenleg is szellemi bázisa.

A kutatások azt mutatják, a lombos faanyag széles körben használható, nemcsak ott, ahol eddig a fenyő volt egyeduralkodó, de emellett alkalmas más alapanyagok – pl. kerámia, fém – kiváltására is. Alkalmas akár szerkezeti, akár burkoló anyagként. Előbbinél természetesen komoly műszaki elvárásoknak kell eleget tenni. És igen, ehhez kellő elméleti tudás és gyakorlati tapasztalatok kellenek. De szükséges a műszaki tudáson kívül más is, jelesül az átgondolt alapanyag kiválasztás, termékfejlesztés, előállítói és felhasználói kapacitás, valamint mindezek alfája és omegájaként a megfelelő volumenű kereslet.

A fenyő, mint tudjuk, szálegyenes, alacsony sudarlósságú, könnyű, kedvező tulajdonságai miatt évszázados előnnyel rendelkezik a legnagyobb felvevő piacon, az építőiparban. Nem elegendő tehát a lombos faanyagokból jó terméket fejleszteni, azt el is kell adni. A varázsszó a famarketing, magyarul a hírverés! Meg kell győzni a fogyasztót arról, hogy jót tesz magával, természeti és gazdasági környezetével, ha egyrészt a kliséktől megszabadulva a fát, mint megújuló nyersanyagot eddiginél nagyobb arányban használja épített környezetében, másrészt, ha hazai termelésből származó faanyagot használ fel, keresletet támasztva ezzel a hazai feldolgozói és termelői kapacitásoknak.

Számos jó példa hangzott el a nagy érdeklődés mellett lezajlott, az Agrárkamara őszi tájékoztató kampánya keretében a fapiac-fakereskedelem témát napirendre tűző, előadásokat és kerekasztal beszélgetést magában foglaló erdészeti fórum.

Itt tehát a kihívás, ami egyben lehetőség is, a hazai, több mint 90 százalékos mértékben lombos faanyagot termelő erdészeti és faipari ágazat előtt. Ugyanakkor ne legyenek illúzióink, a kereskedelem így vagy úgy, akár a hazai, észszerűnek tűnő alkalmazkodás nélkül is kielégíti majd a keresletet. A kérdés csupán, hogy e folyamatnak melyik oldalára predesztináljuk az erdészeti ágazatot.

Van tehát elég dolgunk a saját házunk táján. A kitermelt faanyag mintegy 80 százaléka sarangolt választékként hagyja el az erdőt. A szakértők egybehangzó véleménye volt, hogy az ezt eredményező – sajnálatos módon a közelmúltban kialakult – gazdálkodási gyakorlat jellemzően jelentős kárt okoz az erdőtulajdonosoknak, illetve az erdőgazdálkodóknak. Közvetlen kárt okoz azzal, hogy az értékteremtő/értékmegőrző szakszerű választékolás háttérbe szorul a gyakran sematikus, 1-2 választékfajtát eredményező fakitermelésekkel szemben. Bizonyára egyszerűbbnek, s talán olcsóbbnak is tűnik a 4 méteres tűzifatermelés, de csak addig a pillanatig, amíg utána nem számolunk az így eltűnő választékok (pl. rönk, oszlopfa, fagyártmányfa) után kieső bevételnek. A megoldás kézenfekvő: a szakmai vállalkozói rendszer erősítése.

A nemrégiben megjelent új használati jogcímek (pl. erdőkezelés) még nem „járatódtak be”. Jelenleg egy-két tucat magánerdészeti vállalkozás működik az országban. Ezt a kört kellene rövid időn belül olyan szintre bővíteni, hogy optimális vállalkozásméreteket feltételezve el tudja látni a rendezetlen vagy a közeljövőben rendezetlené váló erdők minél nagyobb hányadán az erdőgazdálkodási, a fennmaradó magánerdőkben pedig a szakirányítási feladatokat.

A kis üzemmérettel rendelkező erdőgazdálkodók mind az erdőművelés, a fahasználat, mind pedig a fapiacon való megjelenésük során, olyan nehézségekbe ütköznek, amit gazdálkodási volumenüknél fogva nem tudnak hatékonyan meglépni. E hátrányos helyzeten segíthet a szaktudással, kellő üzemmérettel, s ezáltal megfelelő termelői kapacitásokkal, piaci kapcsolatokkal rendelkező szakmai vállalkozás.

Vannak persze olyan gyenge termőhelyek, olyan erdők, melyek a környezeti feltételekből adódó hátrányos adottságaikat így se, úgy se tudják leküzdeni. Szabad-e ezekben az erdőkben gazdálkodni? Nyilvánvalóan nem, ha egyébként erre nincs ökológiai vagy gazdasági kényszer.

Szalai Károly, Kovácsevics Pál/Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Az eredeti cikk a Naklap októberi számában jelent meg.