Nagy István agrárminiszter kiemelte: a magyar gazda számára a föld jelenti az életet, a jövőt. Ez a gondolat motiválta a Mura-program indítását, amelynek legfőbb célkitűzése, hogy a dél-zalai térség 82 településének jövőképet biztosítson, és megteremtse a minőségi vidéki élet feltételeit – tette hozzá.
A program arra is felhívja a figyelmet, hogy a mezőgazdaság korszakváltáshoz érkezett, a 21. században az agráriumban nem elegendő a hagyományokra épülő korszerű szakmai tudás alkalmazása: a sikeres mezőgazdaságra alapozó vállalkozások lételeme az ökológiai személetre épülő, a természeti környezet megóvását és fenntarthatóságát biztosító innovatív megoldások, fejlesztések, beruházások megléte és azok mind szélesebb körű alkalmazása – mondta az agrárminiszter.
Hozzátette: a Mura Nemzeti Programmal, valamint a kormányzat nyújtotta támogatásokkal technikai újításokat lehet megvalósítani. A Hivekovics családi gazdaság által létesített Cravo-növényház termésbiztonságot eredményez, a rendszer jól alkalmazkodik az időjárási viszonyokhoz. Fóliaborításának köszönhetően az UV-sugárzás közel 90 százalékát blokkolja, emellett felfogja a hosszúhullámú sugárzás 6 százalékát. A technológiai felszereltsége egyedülálló: meteorológiai szenzorok mérik a külső hőmérsékletet, a napsugárzást, az eső és a szél erősségét és irányát, valamint a légnyomást. A belső szenzorok a növényház levegőjének hőmérsékletét és relatív páratatalmát, a talaj hőmérsékletét és nedvességtartalmát továbbítják a klímavezérléshez – ismertette az agrárminiszter.
Kitért arra is, hogy a fogyasztói igények kiszolgálásához elengedhetetlen az időzített környezetbarát termesztés, a folyamatos szállítás és a szakszerű tárolás.
A mai kor emberének 21. századi technológiával előállított, megfelelő minőségű termésre van szüksége, ezt pedig csak korszerű technológiával, magas innovációval lehet elérni – emelte ki az agrárminiszter.
Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára elmondta: ha a gazdák nagyobb hatékonysággal tudják használni a földterületüket, a munkahelyek száma is bővül. A Hivekovics családi gazdaságban az állandó foglalkoztatottak száma 50-60 fő, a szüreti szezonban pedig 150-200 embernek tudnak munkát adni.
Hivekovics Ákos, a családi gazdaság vezetője elmondta: a Cravo-növényházat 7-8 perc alatt zárttá lehet átalakítani. Egyhektáros területen 42 ezer folyton termő epret nevelnek. Az idei kísérleti év volt, de számításaik szerint a következő években egy növényen 1-1,5 kilogramm eper terem, így egy termesztési időszakban akár 50-60 tonna szamócára is számíthatnak. A családi gazdaság éves árbevétele 1 milliárd forint, az eredmény pedig 250 millió forint volt. (mti)
A modern technológiát alkalmazó vállalkozások hozzájárulhatnak a vidéki gazdálkodás versenyképességéhez
2020. október 29. – A modern technológiát alkalmazó és alkalmazni képes vállalkozások hozzájárulhatnak a sikeres és tudásalapú vidéki gazdálkodás versenyképességéhez – jelentette ki az agrárminiszter csütörtökön Kisrécsén, az egyedülálló technológiával kiépített Cravo-növényház bejárásán, a Hivekovics családi gazdaságban.
Itt az irániak válasza: megtámadták Izrael legnagyobb nukleáris központját – videón az iráni rakétatámadás Szombat este iráni rakétatámadás érte az Izraelben található Dimona városát, ahol nukleáris létestmény is található.
Félelmetes térképet tettek közzé: Magyarország is veszélyben, az iráni rakéták hatótávolságán belül van Budapest Nagyon úgy tűnik, hogy Magyarország is veszélyben lehet.
Milliárdok mennek AI-chipekre, mégsem készül elég: a mesterséges intelligencia újraírja a globális chiphiányt Az elmúlt évek egyik legnagyobb gazdasági problémája a félvezetők hiánya volt, mely egész iparágakat bénított meg.
Botrányos beszéd Csornán: beszántaná a magyar gazdák legnagyobb szervezetét a Tisza Párt agrárszakértője Megfenyegette a magyar gazdákat képviselő legnagyobb szervezetet Bóna Szabolcs, a Tisza Párt agrárszakértője.
Megválasztották Európa borfővárosát – nekünk, magyaroknak könnyen elérhető Itt található a világ legrégebbi, sok évszázados, még mindig termő szőlőtőkéje is.
Orbán Viktor négy nagy veszélyt nevezett meg Miskolcon, miközben üzent a tiszásoknak is A miniszterelnök ezúttal Miskolcra érkezett országjáró körútján, ahol több ezren gyűltek össze, hogy támogassák a kormányfőt.