– Magyarországon április 30-án tartják a méhek napját, ám nem csak ezen a napon érdemes a figyelmet a méhekre, a méztermelésre, a mézfogasztásra, a méhészekre irányítani – mutatott rá Vajda László, a Kisalföldi Méhészek Egyesületének elnöke. A méhészet egy eltűnőben lévő szakma, a globalizáció következménye, hogy a vele járó rengeteg élő munkát nem tudják érvényesíteni, a költségek magasak, és a gyenge minőségű, olcsó méznek mondott termékek árasztják el a világot. Pedig nagy szükség lenne arra, hogy a minőségi, hazai termelők által készített mézből a lehető legtöbbet vásároljunk és fogyasszunk.

A méhek egyedszáma világszerte drasztikusan csökken, amelynek okai között szerepel a virágzó növények hiánya, a méhekre káros növényvédőszerek használata és a rovart támadó betegségek. Több évtizeddel ezelőtt Einstein a következőt mondta: „Ha a kipusztulnak a méhek, az emberiség csak négy évvel éli túl az apró rovarok eltűnését.” Napjainkra ez az állítás még inkább igaz, hiszen a sokféle beporzó rovarok szinte eltűntek az állatvilágból, a méhek pedig ezáltal előléptek a növények fő beporzóivá. Bolygónk egész tápláléklánca felborulhat, ha akadozik a beporzás. A vadvirágok 78%-a, míg a termények 84 százaléka részben a beporzók tevékenységétől függ, és közvetve hozzájárulnak a gyógyszerek, bioüzemanyagok és építőanyagok előállításához is.

A világon sajnos már komoly üzletággá fejlődött a porzóméhcsaládok előállítása, amely azt mutatja, hogy a porzórovarokat valahogy pótolni kell. A háziméhek szerepe nagyon felértékelődött, ezért még inkább védeni és segíteni kell őket, hogy ezt a szerepet is be tudják tölteni. Mivel a méh egy „érzékeny műszer”, minden környezeti terhelés – legyen az elektroszmog, monokulturális mezőgazdaság, légi vegyszeres szúnyogírtás, mobilsugárzás stb. – veszélyforrást jelent számára. Mesterséges szaporítással lehet az egyedszámot növelni, de ehhez a méhészek munkáját kell támogatni, hogy megérje méhészkedni. Az Európai Unió – ahol a méhek kb. 250 ezer tonna mézet termelnek évente – Kína után a világ második legnagyobb méztermelője. A legtöbb mézet adó országok Románia, Spanyolország és Magyarország, ami a történelmi hagyományokból és a földrajzi fekvésből is adódik, de örömre nincs okunk, a méhek nálunk is nagy veszélyben vannak.

Az idei tél elfogadható volt, bizakodnak a szakemberek a méztermést illetően, de előre még semmit nem lehet megjósolni – tette hozzá Vajda László elnök. A méhészek számára a március-április-május hónapok adják a legtöbb tennivalót, már kijöttek a méhek a téli nyugalomból és ez a három hónap valójában versenyfutás a természettel. A méhészek feladata az, hogy a növények virágzásáig felerősítsék a méhcsaládokat, hogy azok a nektárgyűjtésre a „topon” legyenek, azaz a rövidebb-hosszabb virágzási időszakban a legtöbb nektárt tudják begyűjteni. Az első tavaszi teendők között van a kaptártisztítás, a rajok átvizsgálása, ilyenkor vetnek számot a szakemberek, hogyan alakult a tél, és a tartós jobb idő beköszöntével a serkentőetetésre is sor kerülhet, amíg a friss virágpor biztosítva nem lesz e rovarok számára a természetben.

A korai virágzó növényekből gyűjtött nektárt sokszor felélik a méhcsaládok, a repce az első olyan növény, amelynek virágjából nagy mennyiségű mézet készítenek, és a méhészek az akácvirágzás után már nagyjából mérleget vonhatnak az idei méztermést illetően. A tavalyi méztermés sajnos az elmúlt évek egyik legrosszabbja volt, az akác többször is elfagyott, a repce közepes termésű volt, a nyár pedig aszályos, a napraforgó mézelés sem jött be – sorolta az okokat az elnök. A rossz termésben a mezőgazdaság is szerepet játszik azáltal, hogy olyan fajtákat vetnek a növényekből, amelyek nem „mézelnek” megfelelően. A Covid-járvány miatt pedig megugrott a fogyasztás, és gyorsan elfogyott a készlet, ami a méz árát megemelte. (MW/Szabó Csilla)