„Azt gondolom, hogy egy újszerű kezdeményezésnek lehetünk tanúi a mai napon, hiszen hivatalosan is megnyitjuk a térség első önkormányzati sajtboltját itt, a felsőzsolcai majorságban” – mondta el Csöbör Katalin a térség országgyűlési képviselője a Boon.hu cikke szerint.
Mondhatnánk azt is, hogy közkívánatra, hiszen a Felsőzsolcai Városüzemeltető Központ már a korábbi években is készített kecskesajtot ajándékozás, kóstoltatás céljából. (A major állománya jelenleg 38 kecskéből áll a szerk.) A nagy érdeklődés miatt tavaly döntött úgy az önkormányzat vezetése, hogy a sajtgyártást ipari alapokra helyezik, és megnyitják hivatalos boltjukat, jó példa ez a többi önkormányzat számára is – ismertette az országgyűlési képviselő.
A teljes cikk a Boon.hu portálon olvasható.