Már több éve folyik országos szinten is elismert juhsajtkészítés Bokorban. A társaság mezőgazdasági és hagyományos élelmiszertermékek korszerű technikával történő előállításával foglalkozik és a juhsajtok mellett kínálatukban tehéntejből és kecsketejből gyártott finomságok is helyet kapnak. Sajtjaik készítéséről és népszerűségéről Steinhauser Klára a cég egyik munkatársa nyilatkozott portálunknak.
– Széles termékpalettával rendelkezünk, amin egyaránt megtalálhatóak a natúr és a különböző ízesítésű, mint például a zöldfűszeres vagy a fokhagymás sajtok. Lágy, félkemény és érett sajtjaink is vannak, de mellettük a juhtúró is előkelő helyet foglal el kínálatunkban. Különlegesség a juhtejből és tehéntejből keveréssel készített sajtunk, amit elsősorban a lágyabb ízek kedvelői szeretnek – nyilatkozta a cég munkatársa, aki kiemelte, hogy minden sajtjuk kézműves termék és semmilyen mesterséges anyagot, így tartósítószert sem tartalmaznak. A tejet pasztörizálás után megalvasztják majd miután az alvadék elérte a kívánt minőséget, formákba kerül. Ezután présbe, majd sófürdőbe és szikkadás után az érlelőbe helyezik.
– A juhsajtok egyik nagy előnye, hogy vitaminokban gazdagok és magas értékű fehérjét tartalmaznak. A juhtejnek köszönhetően erőteljes, telt ízvilággal és jellegzetes illattal rendelkeznek. Emellett kedvező tulajdonságuk, hogy fogyasztásuk során a tejfehérje és tejcukorérzékenyek az esetek többségében nem mutatnak semmiféle allergiás reakciót – mondta Steinhauser Klára.
A Bokron előállított sajtok közül a juhsajt és a zöldfűszeres tehénsajt, valamint a juhtúró a legnépszerűbb, de amint azt a cég munkatársa is kifejtette, a fogyasztók ízlése nagyon eltérő, így nehéz pontosan meghatározni, hogy éppen melyik a legkedveltebb íz. Az üzem termékei azonban nemcsak a sajtkedvelők körében aratnak sikereket, de számos szakmai elismeréssel is rendelkeznek.
– Díjaink között van a Magyar Termék Nagydíj, a Kézműves remek díj, az Etyeki Sajtmustra arany minősítés, valamint a nemrégiben megrendezésre kerülő Újbor- és Sajtfesztivál különdíja – részletezte az elismeréseket Steinhauser Klára.