A malmosok is a kereskedők árrésének csökkentésével látják keresztülvihetőnek az árstopot

Forrás: Getty Images
A liszt árstopja is úgy működhet, ha a kereskedelmi árrés csökken – mondta a VG-nek Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség alelnöke. Ha a malomipar átadási árai nem csökkennek, április végéig nem kell leállásokkal számolni.

Először is meg kell határoznia a kormánynak, hogy mi az ár, hiszen az elég széles skálán mozog a kormányzati bejelentés szerint az árstoppal érintett búza finomliszt esetében – mondta a VG-nek Lakatos Zoltán, a Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége (Gabonaszövetség) alelnöke. Kapaszkodót jelent ugyanakkor a KSH által erre a termékre kiadott októberi átlagár, ami egy kilogrammra 203 forint. E nettó 159-160 forint nettó beszállítói árat jelent, aminél most sincs magasabb beszállítási ár. Ebből következően Lakatos Zoltán szerint a február 1-jétől élő kormányintézkedés – a jelenlegi helyzethez képest – nem a malomipar számára jelent nehézséget,

hanem a kereskedők extraprofitját fogja lecsapolni

– mondta.

Arra a kérdésre, hogy a következő hónapokban is kibírják-e a malmok ilyen feltételek között, Lakatos Zoltán azt válaszolta, hogy április 30-áig ez a helyzet tartható. A kereskedőkkel nyilván lesz vitájuk, szerinte az olcsóbb beszállításra próbálják majd kényszeríteni őket, de mivel a sütőipartnak csupán két-három napi készlete van, veszélyes lenne a malomipart veszteséges termelésbe, majd leállásba kényszeríteni.

Véleménye szerint egyébként a kormányintézkedés teljesen piacidegen, bár a lisztnél a fogyasztók számára kedvező lesz. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az éves liszt-felhasználásnak csupán mintegy 15 százaléka az 1-2 kilós kiszerelésű áru, a többi zsákos, ömlesztett formában értékesül. A liszt ára a magas búzaár és az energia- munkabér- illetve szállítási költségek emelkedése miatt emelkedett meg az elmúlt hónapokban, ők csak megpróbálják tovább hárítani az extra terheket. Mint a napokban – még az árstop bejelentése előtt – a VG-nek elmondta, csak az energiadrágulás és a munkabérek emelkedése miatt megnövekedett terhek miatt kilónként legalább 10 forintos átadási áremelést kellene elérnie a malomiparnak, amelyik még a búzaárak növekedését sem érte utol.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink