Ezeknek a növényvédőszereknek a hosszan tartó stabilitása veszélyt jelenthet a méhek és az emberek egészségére.
A kutatáshoz a tudósok nagyon precíz méréseket végeztek, ezzel az eddigi legpontosabb eredményeket érték el. Sikerült megmérniük a kiindulási anyagban – ez esetben a mézben – lévő anyag két pikogrammnyi koncentrációját (1 pikogramm 10 a mínusz 12-en gramm). Ezzel a mérési módszer érzékenysége ezerszer precízebb lett, mint az eddigi eljárásoké, és lehetővé teszi a környezetben lévő növényvédőszerek pontos elemzését.
„Az emberi fogyasztáshoz megengedett maximális mennyiség grammonként 50 ezer pikogramm, miközben már a 100 pikogramm per grammonkénti koncentráció is veszélyezteti a méhek és más, az ember számára hasznos rovarok egészségét” – közölte Edward Mitchell, az egyetem munkatársa, az Environmental Pollution című szakfolyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője.
Hozzátette: ez a nagyon kis mennyiség a méhek agyának több milliárdnyi molekulájának felel meg. „Ha ezek az anyagok a nektárral a méhkaptárba kerülnek, az azt jeleni, hogy a királynővel együtt az egész kolónia egész életében idegmérgek hatásainak van kitéve” – mondta el Blaise Mulhauser, a neuenburgi botanikus kert igazgatója.
„Az emberi fogyasztásra szánt méz hónapokon át ugyanolyan koncentrációban tartalmaz növényvédőszereket. Bár jelenleg csak kevés vizsgált minta lépi túl az emberi fogyasztásra vonatkozó határértékeket, még nem tudjuk, milyen hatással vannak ezek az anyagok hosszú távon az egészségre” – fejtette ki Mitchell.
A svájci tudósok kutatása egy 2017-ben, a Science című szaklapban bemutatott tanulmányt egészített ki. Négy további növényvédőszert teszteltek: a dinotefurant, a nitenpyramot, a szulfoxaflort és a flupiradifuront. A 36 vizsgált minta 28 százaléka, tehát egynegyede tartalmazta legalább az egyik növényvédőszert.
A dinotefuran és a nitenpyram nem új szer, csak ritkábban használják, ezért ritkábban is mérik őket. Az átfogó áttekintéshez azonban ezeket is bevonták a vizsgálatba – mondta Gaetan Glauser, a tanulmány vezető szerzője.
Jelenleg viták folynak arról, hogy a szulfoxaflor és a flupiradifuron a neonikotinoidok közé sorolandók-e.
„Az első tudományos kutatások kimutatták, hogy ezek a molekulák ugyanolyan hatásúak, mint más neonikotinoidok, és hozzájuk hasonló hatást gyakorolnak a rovarok idegrendszerére” – fejtette ki Glauser, aki szerint ahelyett, hogy 20 évet várnánk a hatások tesztelésével, ésszerűbbnek tűnik a megelőzés elvével élve az új molekulákat is a neonikotinoidok közé sorolni.
A neonikotinoidok akkor váltak népszerűvé, amikor a kártékony rovarok ellenállóvá váltak más vegyületekkel szemben, így mára ezek lettek a világ legszélesebb körben használt rovarirtószerei. Általában nem a levelekre permetezik az anyagot, hanem bevonják vele a magokat, így védelmet nyújt a talajban élő kórokozók ellen. Később a csíra magába szívja a növényvédőszert, így a növény védelmet nyer a rovarok ellen. A neonikotinoid azonban bejut a pollenbe és a nektárba is, így veszélynek teszi ki a beporzókat is.
Laboratóriumi körülmények között a szer kis dózisban többek közt tájékozódási zavart okozott a méheknél. Ez alapján a szakértők feltételezték, hogy a növényvédőszerek szerepet játszanak a mézkészítő méhek számának visszaesésében. Az Európai Unió ezért elővigyázatosságból 2013-ban moratóriumot rendelt el a neonikotinoid három típusának használatára repcén és más virágzó haszonnövényen, amelyek vonzzák a méheket.
A neonikotinoidok egyebek között az immunműködés romlását, valamint fejlődési visszamaradást is okozhatnak gerinceseknél.