Brutálisan túlpakolt járműben szállította a romlott húst – lebukott

Több mint negyven százalék súlytöbblettel közlekedett az a jármű, amit Csongrád-Csanád vármegyében állítottak meg a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei.

Szegedről Budapestre tartott egy magyar kisteherautó, amely szemmel láthatóan túlsúllyal közlekedett. A kecskeméti járőrök az M5-ös autópályáról kísérték le ellenőrizni. A kontroll során kiderült, hogy a jármű súlya a megengedett 3,5 tonna helyett több mint 5 tonna.

A pénzügyőrök átvizsgálták a furgon rakterét, ahol összesen 2 587 kilogramm csontos csirkemell volt betárolva. Sötét felhők kezdtek gyülekezni a sofőr feje felett, amikor az is kiderült, hogy a hűtőberendezés sem volt bekapcsolva, és hőmérője +21,5 Celsius-fokot mutatott. Az aggasztó állapotban lévő szállítmány láttán a járőrök azonnal értesítették a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársait, akik elrendelték a húsok zár alá vételét és megsemmisítését.

 

A sofőr azt mondta, tudta, hogy túlsúlyos járművel indult el, a hűtőberendezést pedig ő maga kapcsolta ki a felrakodás után. A pénzügyőrök gyors intézkedésének köszönhetően ez a hús már nem kerül a magyarországi fogyasztók asztalára. A túlsúly miatt közigazgatási eljárást indítottak a szabálytalankodóval szemben, aki több mint félmillió forint bírságra is számíthat.

A NAV felhívjta a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988 évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink