A folyadéktejek általános forgalmi adójának fokozatos csökkentése során a következő lépés az ESL (hosszabban eltartható) és az UHT (ultrapasztőrözött) tejek 2019. január 1-től történő 5 százalékos ÁFA körbe vonása – emlékeztetett év eleji sajtótájékoztatóján a mezőgazdaságért felelős államtitkár. Dr. Feldman Zsolt hozzátette, a kormány 2014 óta kiemelten foglalkozik az agrárgazdasági termékek adómérséklésének lehetőségeivel. Ma már a sertés tőkehús és belsőség, a tojás, a hal és a friss tej termékpályát is érinti az intézkedés-sorozat.
Az új termékkörök ÁFA csökkenése azért indokolt, mert az ESL tejek 100 százalékban hazai előállításúak és 30 százalékos piaci részesedésűek, az UHT termékek pedig 85 százalékban magyar gyártásúak és körülbelül 60 százalékos mennyiségben fogynak el a polcokról.
A forgalmi adó csökkenése elsősorban a fogyasztók számára hoz majd kedvező változást. A friss tej adómérséklésénél ugyanis bebizonyosodott, hogy az ÁFA csökkentés szinte teljes mértékben megjelent a fogyasztói árakban, azaz olcsóbb lett a tej. Járulékos előnyként jelentkezhet majd a tej kereskedelmének és forgalmazásának fehéredése, vagy az időről-időre felbukkanó, külföldi, dömpingszerűen megjelenő termékek visszaszorulása.
Feldman Zsolt hozzátette: az Agrárminisztérium szakmai álláspontja továbbra is az, hogy a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar helyzetének, regionális versenyképességének javítása szempontjából rendkívül fontos lépés volt az alapvető élelmiszerek széles körére kiterjedő ÁFA csökkentés.
A tartós tejekkel folytatódik az élelmiszerek ÁFA-csökkentése
Január elsejétől 18%-ról 5% százalékra csökkent az ESL és az UHT tejek forgalmi adója.
Magyar vezető az Agrofert Hungária cégcsoport élén: értéket őriznek és fejlesztenek Újabb stratégiai bázist szerzett az IKR a Mátraalján.
A két ünnep között ingyen mártózhatunk egy hazai gyógyfürdőben A két ünnep közt egyetlen napra megnyitják a fürdőt.
Hivatalos: 2026-tól ezek a tévécsatornák már nem foghatók Magyarországon, egyszerre tíz szűnik meg – itt a teljes lista A nemzetközi médiavállalatok fokozatosan háttérbe szorítják a klasszikus tévézést.
Ítéletet mondott a nagy amerikai hitelminősítő: a csőd szélére került a kétmilliós ország – a kutya se veszi már az állampapírjait A költségvetési hiány, a finanszírozási gondok és a felhalmozódó tartozások együtt súlyos likviditási válságot okoznak.
Lázár János először szólalt meg a kamionos tüntetésről: ez a válasz a fuvarozóknak – "Egyetlen dologból nem engedünk" Ígéretet tett az építési és közlekedési miniszter.
Putyint most tényleg lábon lőtték: történelmi mélypontra zuhant az orosz olajár, ezt Trump tette velük – egyetlen esélye maradt Moszkvának, különben vége A költségvetési kockázat egyre nyilvánvalóbb.