Több bort exportáltunk, de kevesebbet fizettek érte

Fotó: Kovács Tamás / MTI
Itthon emelkedtek a hazai borok termelői árai, exportpiacokon viszont kevesebbet fizetnek a magyar borokért.

Márciusban és áprilisban mérséklődött a hazai borok belföldi feldolgozói értékesítési árának emelkedése – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb borpiaci jelentéséből. Idén az első négy hónapban ugyanis 7,2 százalékos volt az éves alapú árnövekedés, míg az első két hónap adataiból az rajzolódik ki, hogy akkor az egy évvel korábbi időszakkal összevetve 12,5 százalékkal magasabb áron kerültek ki a borok a pincészetekből. Jól látható, hogy a fehérborok áremelkedése nagyobb mértékű, 10,3 százalékos volt, míg a vörösborok és a rozék átadási ára együttesen 5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Literre vetítve az árakat: a fehérboroké 203,6 forintról 224,6 forintra, a vörös- és rozéboroké pedig 264,7-ről 276,9 forintra emelkedett.

Nem volt áttörés az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott magyar borok belföldi értékesítési áraiban sem.

A Tokajban termelt borok ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 17 százalékkal,

az egri és a villányi vörös és rozé 5, illetve 7 százalékkal magasabb áron került ki a pincékből. A tokaji borok dinamikus áremelkedése ellenére az átlagár így is csak 1122 forint literenként, az egri és a villányi pedig csupán 479, illetve 725 forint. Eközben a magyar borok exportára 2,4 százalékkal, 265,3 forintra csökkent, ezen belül a tokaji borok ára 16 százalékkal emelkedett, ám ez literenként mindössze 703,6 forint jelent, és nem haladja meg az első kéthavi exportárat.

Az exportban továbbra is a lédig borok dominálnak, sőt növekvő mértékben.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarország gyöngyöző bor és pezsgő nélkül számolt borkülkereskedelmi egyenlege mind mennyiségben, mind értékben pozitív volt 2022 január–februári időszakában. A borkivitel mennyiségben csaknem 13 százalékkal, 169 ezer hektoliterre nőtt, értékben viszont 23 százalékkal, 4 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A külpiacon értékesített mennyiség 79 százalékát tették ki a lédig borok, amelyek exportja 27 százalékkal, 121 ezer hektoliterre bővült az első két hónapban. A palackos borok kiszállítása ezzel szemben 12 százalékkal, 47,9 ezer hektoliterre csökkent, míg a kivitel értéke 10 százalékkal, 3,1 milliárd forintra emelkedett. A nemzetközi piacon továbbra is a magyar fehérborok voltak a keresettebbek, a kivitel 83 százalékát tették ki a megfigyelt periódusban.

A KSH adatai szerint Magyarország borimportja 2022 első két hónapjában 9 százalékkal, 11,1 ezer hektoliterre nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és csaknem teljes egészében palackos kiszerelésű volt. A palackos és a lédig kiszerelésű borok behozatalának összértéke 1 százalékkal, 0,6 milliárd forintra mérséklődött a vizsgált időszakban.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink