Elhunyt a Parmalat alapítója

Calisto Tanzi, a Parmalat 2003-as nagy port kavart csődje miatt elítélt alapítója 83 éves volt. Az üzletember abban az olasz városban lelt végső nyugalomra, ahol vagyonát megalapozta.

Calisto Tanzi, aki egy kis családi tejipari vállalatot alakított át a Parmalat multinacionális élelmiszeripari nagyvállalattá, szombaton hunyt el tüdőgyulladásban, a közép-olaszországi Parma egyik kórházában. Ott, ahol vagyonát megalapozta – közölte családja. Az esetről a Reuters tudósított. A Parmalat Olaszország egyik legnagyobb csalás okozta csődeljárása során omlott össze, amikor 2003-ban 14 milliárd eurónyi (mintegy 5,15 billió forintnyi) hiányt fedeztek fel a cég mérlegében. Tanzit elítélték az ügyben, többek között csalás elkövetése miatt. Máig is ezt tartják Európa legnagyobb csődjének.

Az 1961-ben alapított Parmalat a tartós tej ultra-magas hőmérsékletű feldolgozással történő előállításában a világ vezető vállalata volt összeomlása előtt. 2011 óta a francia Lactalis csoport leányvállalata. Jelenleg globálisan jelenlévő vállalat, amely Európában, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, Ausztráliában, Kínában és Dél-Afrikában működik. A cégcsoport továbbra is az UHT-tejre és tejszármazékokra (joghurtfajták, sajtok, vaj, jégkrém stb.) specializálódik, de a Lactis, Santal, Malù és Kyr márkanevek alatt forgalmaz gyümölcsleveket is. Világszerte közel 140 termelési központot és mintegy 16 ezer alkalmazottat foglalkoztat, 5000 olasz tejgazdaság szolgálja ki a termelési igényeket. A cég részvényeit a Borsa Italiana tőzsdén jegyzik. Forrás: a vállalat éves jelentése.

Az ügy a bankszektor, a sport, a turizmus és a szórakoztatóipar világában is visszhangot keltett. A vállalatról kiderült, hogy évekig túlbecsülte nyereségét és eladásait és

az összeomlás világszerte több tucat bank ellen indított peres eljárást eredményezett. Kisbefektetők ezreinek megtakarításai tüntek el a csőd miatt.

A Parmalat válsága azzal kezdődött, amikor a vállalat közölte, hogy egy Kajmán-szigeteki egység által vezetett 4 milliárd eurós bankszámla nem létezik, ami arra kényszerítette a vezetőséget, hogy csődvédelmet kérjen, és büntetőjogi csalási vizsgálatot indított.

Calisto Tanzi 1938-ban született Collecchio kisvárosában és 22 évesen vette át nagyapja helyi tejipari vállalatát. Több mint négy évtizeddel később a Parmalat-csoportnak már világszerte mintegy 130 gyára volt, amelyek tejet, joghurtot és más élelmiszeripari termékeket gyártottak.

Tanzi üzleti érdekeltségébe tartozott egy első osztályú futballklub, egy turisztikai vállalat és egy televíziós hálózat is. Emellett sí- és Formula-1-es autóversenycsapatokat is szponzorált. A hatóságok később kiderítették, hogy Tanzi olyan mesterek műkincseit rejtette el barátai otthonában, mint Pablo Picasso, Claude Monet és Vincent van Gogh. A műkincseket 2019-ben elárverezték.

Szerző: Bakonyi-Kiss Adrienn

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink