Közel húszmilliárd jut az őshonos állatfajták megőrzésére

Fotó: Molnár Péter / Hajdú-Bihari Napló
Megszülettek a döntések a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ (helyben történő) megőrzése című vidékfejlesztési felhívás idén benyújtott támogatási kérelmeinek 90 százalékáról – jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

A felhívás keretében az állattartók összesen 19,2 milliárd forint értékben részesülhetnek támogatásban a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták fenntartásában vállalt feladataikért cserébe. A felhívás célja az alacsony létszámú, védett, őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták életképes állományának fenntartása azok természetes helyén, a fajták hagyományos tartási, takarmányozási körülményei között.

A támogatásra várakozáson felüli volt az érdeklődés. A korábbi hasonló segítséghez képest lényegesen több állattartó, jelentősen nagyobb állatlétszám után adott be támogatási kérelmet, így visszaigazolva azt, hogy a segítségre valódi igény és szükség van – mondta az államtitkár.

A napokban első körben mintegy 1720 gazdálkodónak bocsátottak ki támogatói okiratot, amellyel három éven keresztül válnak jogosulttá a támogatásra.

Az államtitkár kiemelte, hogy a pályázathoz még egy alkalommal lehet csatlakozni, újabb támogatási kérelmek benyújtására 2023. január 2-31 között lesz lehetőség. A kötelezettségvállalási időszak minden kedvezményezett számára 2024. december 31-ig tart.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink