Értünk dolgoznak a mezőgazdasági járművek

2021. szeptember 1. – Tavasztól őszig számos közúton találkozhatnak a közlekedők mezőgazdasági járművekkel. Annak érdekében, hogy mindkét oldal résztevői biztonságban használhassák az országos utakat és végezhessék munkájukat, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) együttműködési megállapodást kötött. A társaságok ennek részeként többek között közös edukációs tartalmakkal segítik majd a türelmesebb, biztonságosabb közúti közlekedést.

A Magyar Közút és a MEGFOSZ 2021. szeptember 1-jén kötött megállapodást, melyet a MEGFOSZ részéről Harsányi Zsolt elnök, a közútkezelő részéről pedig a társaság vezérigazgatója, Szilvai József Attila írt alá. A mezőgazdasági lassú járművekkel kapcsolatban a közlekedés több résztvevője általában nagy információhiánnyal küzd, ennek következtében sok a türelmetlen sofőr az utakon. Azonban a lassú járművek sofőrjeinek is szükséges több olyan megelőző intézkedést vagy szabályt betartania, amivel a folyamatos és biztonságos közlekedési feltételeket is szavatolhatják. A két társaság a jövőben ezért közös kampányt indít.

A gazdák figyelmét többek között az útra felhordott sár és szalma eltakarítására, a jármű megfelelő szélességjelzésére és kivilágítására, valamint a forgalom gördülékenysége érdekében, lehetőség szerint az időszakos félreállásokra hívják fel. A közlekedés egyéb szereplőinek pedig jó tudni, hogy ezek a gépek nem az ő bosszantásukra használják a közutakat, hiszen nekik is köszönhető, hogy kiváló minőségű magyar élelmiszer kerülhet az asztalunkra. A mezőgazdasági termelők mindig igyekeznek a telephelyükről a mezőgazdasági területhez való odajutást lerövidíteni és megtalálni a leggyorsabb utat. Ehhez azonban sokszor ki kell menniük a közútra is és mivel a manőverezési képessége ezeknek a nagy eszközöknek nem ugyanolyan, mint egy személyautóé, ezért óvatosan kell közlekedni mellettük. Sokan nem tudják azt sem, hogy a gépek indokolatlannak tűnő szélességére a széles gumiabroncsok miatt van szükség, ami a megfelelő súlyeloszlásnak köszönhetően a termőföldet és az utat is jobban védi.

A MEGFOSZ és a Magyar Közút továbbá azt is megvizsgálja, hogyan tudják segíteni egymás munkáját. Így hosszú távon többek között sorra veszik a mezőgazdasági gépek által leggyakrabban használt útvonalak állapotát, valamint bizonyos utakon szakmai szempontok szerint megvizsgálják a mezőgazdasági gépekre vonatkozó korlátozások esetleges feloldását, amennyiben azzal a legtöbb szereplőnek biztonságosabb közlekedési feltételeket tudnának biztosítani.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink