MATE-fórum: nem szűnnek meg az ösztöndíjak, emelkednek a pontszámok

Jövőre kezdődik a Gödöllőn a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 200 milliárd forintos beruházása keretében több épület rekonstrukciója is megkezdődik. Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos és Gyuricza Csaba rektor fórumán elhangzott: jól fizető diplomát szerezhetnek a diákok a MATE-n.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) nemcsak modellváltás, hanem szemléletváltás is történt – mondta Gyuricza Csaba, a MTE rekrora, az egyetem honlapjának beszámolója szerint. A múlt évben a hazai felsőoktatásban példa nélküli integráció zajlott le. Egyetemek és egyetemi karok összevonásával, kutatóintézetek és gazdasági társaságok csatlakozásával létrejött a MATE, amely legfontosabb céljának azt tartja, hogy Közép-Európában élenjáró, Európában meghatározó szereplője legyen az agrár-felsőoktatásnak és -kutatásnak, emellett igényes közösségi, kulturális és sportszolgálatásokkal tegye élményszerűvé az ittlétet a hallgatók számára. E törekvések első eredményei közé tartozik Gödöllőn a nyári szabadtéri színház elindítása, a sportélet újjászervezése és az egyetemi tulajdonba került uszoda próbaüzemének megnyitása.

A mai hallgatók a régi oktatásban használt memoriterek, szóról szóra emlékezetbe vésett szövegek helyett okostelefonokból hívják elő a szükséges ismereteket – mondta Stumpf István, aki 2021. február elsejei kormánybiztosi megbízásának kezdete óta hét egyetemen tartott fórumot, mielőtt Gödöllőre látogatott. Nagyon fontosnak tartják viszont azt, hogy a közösségi médiában – és a mindennapok valóságában is – megfelelő önképet alakítsanak ki magukról. Felelevenítette, hogy míg a rendszerváltozás előtt egy-egy korosztály 10 százaléka került be a felsőoktatásba, arányuk az új évezredben 30 százalék fölé emelkedett.

A hazai intézmények többségét, 21 egyetemet érintő modellváltás révén meghatározó súlyúvá váltak az alapítványi fenntartású egyetemek, amelyekben 180 ezer hallgató tanul. Az átalakítás fő célja a versenyképesség fokozása. Ennek eléréséhez az alulfinanszírozott felsőoktatási intézmények jelentős forráshoz jutnak. Jövőjük a verseny a tehetséges hallgatókért. A továbbtanulni akarók aszerint döntenek majd az egyetemek közül, hogy mit vihetnek el onnan készségekben, képességekben és szemléletmódban mérve egyéni boldogulásukhoz.

Véleménye szerint a MATE céljainak elérését elősegítheti, hogy a vidéki Magyarország helyzetének javítását nemzetstratégiai célnak tartja a kormány. Kérdésekre válaszolva kifejtette, sok kísérlet történt az előző évtizedekben is a felsőoktatás átalakítására, de sem a kancellári rendszer, sem a konzisztóriumok működése nem ért el áttörést. A MATE létrehozása bátor tett volt. A fenntartó alapítvány és az egyetem akadémiai vezetése kitűnően együttműködik. Az elmúlt héten megkötötték a hosszú távú finanszírozási megállapodást az állammal. Az egyetem átalakulásának hosszú távú nyertesei a hallgatók lesznek.

A fórum résztvevőinek érdeklődésére Gyuricza Csaba elmondta, hogy a szociális és a tanulmányi ösztöndíjak megmaradnak, viszont a felvételi ponthatárok emelkedésére kell számítani, hiszen kiváló szakemberek kibocsátása a cél, irántuk lesz kereslet a piacon. A digitalizáció pedig nem azt jelenti, hogy a jövőben az agráriumban nem kell dolgozni. A MATE-nek Bécsben, Varsóban és Wageningenben vannak a vetélytársai. Aki itt tanul, annak piacképes tudással kell jól fizető diplomát szereznie, hangsúlyozta. Az egyetemnek a jövőt kell bemutatnia a hallgatóknak, a mindennapi gyakorlat előtt járva néhány évvel. Ide kapcsolódik, hogy újra kell indítani az ökológiai gazdálkodási mérnöki képzést.

MATE fórum

Fotó: MATE

A MATE rektora leszögezte, hogy tisztán agráregyetemek nincsenek. A technológiai fókuszú képzéseket műszaki és gazdálkodási ismeretekkel kell bővíteni. Megengedhetetlen, hogy a végzett hallgatók mindössze 12 százaléka szerez ismereteket az EU Közös Agrárpolitikájáról. Fontosak és keresettek az intézmény művészeti, nevelési és tájépítészeti képzései is. Így van ez a nagyvilágban is, ezért vagyunk univerzitás.

Stumpf István úgy vélte, hogy az egyetemek fenntartói megfelelő mozgástérrel rendelkeznek az idegen nyelvi képzés támogatásához. A jövő egyetemein nagy szerepet kapnak az online oktatási módszerek, a mesterséges intelligencia alkalmazása. Több hallgató szorgalmazta a gyakorlati képzés erősítését. Mint Gyuricza Csaba elmondta, hogy e célból is átvilágítják a szakokat. Gyakorlati képzési központok létrehozását tervezik például Józsefmajorban, Tass-pusztán és Kaposváron

A MATE 200 milliárd forintos beruházásra készül. Jövőre Gödöllőn elkezdődik a fő-, a szemináriumi és az aulaépület rekonstrukciója. Zöldmezős fejlesztésekkel megduplázzák a kollégiumi férőhelyeket, új oktatási épületet hoznak létre, megújulnak a sportlétesítmények, várhatóan 2026-ig. A felújítások, építkezések előkészítése mellett zajlik az egyetem átvilágítása.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink