Korlátozza az élelmiszerárakat a szerb kormány

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Az alapvető élelmiszerek árának a következő két hónapra történő korlátozásával próbálja elérni a szerb kormány, hogy visszaszorítsa az inflációt – közölte a kormány sajtószolgálata.

A szerb kabinet a kristálycukor, a tej, a napraforgóolaj, a liszt, valamint a sertéshús árának emelését tiltotta meg azzal, hogy közölte, ezeknek az élelmiszereknek az ára nem haladhatja meg a november 15-i szintet.

Októberben az infláció 6,6 százalékos volt, ami jelentősen meghaladja a központi bank által előirányzott három százalékot, amelytől mindkét irányban másfél százalékkal lehet eltérni.

A kormány határozata szerint a gyártók a következő két hónapban sem szállíthatnak az átlagosnál kevesebb árut a boltokba. Az intézkedések megszegéséért magas pénzbírság, illetve a kereskedelmi tevékenységtől történő eltiltás jár.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink