A lengyeleknél magas áron és korán került piacra a Red Jonaprince

Forrás: Getty Images
Az idei szezonban várhatóan a szokásosnál jóval kevesebb Red Jonaprince kerülhet a piacokra, mert ez a fajta nagyon megszenvedte a tavaszi fagyokat és a forróságot is.

Az idei almaszüret a szokásosnál gyorsabban halad Lengyelországban, és már a végső szakaszába lépett: sok gyümölcsösben már csak az Idared maradt a fákon – írja honlapján a FruitVeB. A Red Jonaprince fajta betakarítása lényegében befejeződött, és már most nyilvánvaló, hogy a 2024/2025-ös szezonban a tavalyinál lényegesen kisebb lesz a volumen, mivel ez a fajta alaposan megszenvedte a tavaszi fagyokat.

Ráadásul, mivel a nyári időjárás sem volt kegyes a gazdákhoz, a gyümölcsök minőségével is gondok vannak. Ismert, hogy a Red Jonaprince érzékeny az ilyen körülményekre, és a mostanihoz hasonló időszakokat követően más fajtákhoz képest rosszabbul tárolható. Úgy tűnik, idén problémák lesznek a gyümölcshús keménységével, ami ki fog hatni a téli és tavaszi árakra is.

Jelenleg a 70+ átmérőjű Red Jonaprince fajta ára a lengyel nagykereskedelemben 1,60-1,80 złoty/kilogramm (150-185 Ft/kg) között mozog, ami rövid távon kisebb csökkenést jelent ugyan, de ezek az árak még így is jóval az ötéves átlag árszint felettiek. Fontos megjegyezni, hogy a korábbi szezonokban a fajta nagykereskedelme általában szeptember utolsó tíz napjában kezdődött – például egy évvel ezelőtt szeptember 29-én jelentek meg az első nagybani piaci árak, akkor 1,6 zloty/kiló (150 Ft/kg) körüli szinten nyitott a piac, de két éve 1,15 zloty (105 Ft) volt a nyitóár.

A magas idei nyitóárak igazolni látszanak azt a megfigyelést, hogy valóban jóval kevesebb Red Jonaprince lesz a piacon. Ha elfogadható minőségben kerülnek értékesítésre, nem is valószínű, hogy a szezon hátralévő részében áresés következne be.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink