Közel tizedével fogták vissza frissgyümölcs-fogyasztásukat a németek

Forrás: Getty Images
A GfK fogyasztói indexe szerint júniusban a tavalyinál 9 százalékkal kevesebb friss gyümölcsöt vásároltak a németek.

A FruitVeB honlapja által idézett hír szerint a GfK piackutató azt mérte, hogy Németországban 9 százalékkal kevesebb friss gyümölcsöt vásároltak a fogyasztók júniusban az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.

Ebben a kategóriában a 8-9 százalék körüli infláció hatása nem jelentkezik: az átlagár csak 2 százalékkal emelkedett,

így a forgalom is elmarad a tavalyitól. A kategóriába tartozó termékek árai között nagy a szórás, például a dinnye átlagára két számjegyű emelkedést mutatott, de a forgalom így is 10 százalékkal maradt el a tavalyitól, és a csonthéjasok utáni árbevétel is 5 százalékkal csökkent. Hasonló visszaesés jellemzi 2022. első félévét (-8 százalék), különösen az egzotikus gyümölcsöknél nagy a visszaesés (-14 százalék).

A friss zöldségeknél júniusban mennyiségben 7, értékben 9 százalékos a csökkenés, de az első félév egészében 10 százalék feletti mértékben esett vissza mind a volumen, mind az árbevétel. Az infláció ellenére csak a paradicsom ára nőtt jelentős mértékben (+12 százalék), ami árbevételben 1 százalék-os növekedést jelentett a jóval kisebb értékesített volumen (-10 százalék) mellett.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink