Az alma piacát is borítja az illegális migráció

Beindulna a lengyel export, de a korábban már elveszett orosz piac után, most a Belarusz is veszélybe került. Egy a Fruitveb oldalán közzétett írás rámutat arra, hogy Belarusz Lengyelország legfontosabb almaexport-partnere, a tavalyi évben több mint 120 ezer tonnát értékesítettek itt, míg a második helyen Németország (76 ezer tonna), a harmadikon pedig Egyiptom (75 ezer tonna) állt. De az orosz piac 2014-es kiesését még ezek sem tudják kompenzálni a lengyel exportőrök szerint.

A betakarított termést ilyenkor még jóformán „fa alól”, azaz tárolás nélkül vagy minimális tárolási költségekkel lehet külföldön értékesíteni. Várhatóan azonban az idei exportszezon nem lesz sétagalopp, és egyáltalán nem csak a 10 százalékkal nagyobb uniós almatermésnek köszönhetően (bár megjegyezzük, hogy a lengyel almatermés-előrejelzést továbbra is nagy bizonytalanság övezi) – jegyezte meg honlapján közzétett írásában a Fruitveb.

A fő gondot a Fehéroroszországgal kialakuló feszültség jelenti: Belarusz felől ugyanis naponta több száz illegális határátlépő próbál átkelni a lengyel határon, és több esetben a 60-70 fős csoportok meg is támadták és meg is sebesítették a határőröket – erre válaszul Lengyelország tízezer katonát küldött a határra, és kerítés építését helyezte kilátásba. Az Európai Bizottság és Varsó közös álláspontja szerint Fehéroroszország szándékosan engedi át, sőt, ösztönzi ezt a folyamatot annak érdekében, hogy nyomást helyezzen az Európai Unióra a Minszkkel szemben korábban bevezetett uniós szankciók miatt. Ezt Belarusz határozottan tagadja ugyan, de az tény, hogy Lengyelország vészhelyzetet hirdetett ki több határ menti régióban is.

Korábban a magyar almaágazat számára is tanulságos megállapításokat fogalmazott meg az alacsony lengyel almaárak apropóján megszólaltatott Mirosław Maliszewski, a Lengyel Gyümölcstermesztők Egyesületének elnöke, illetve Witold Boguta, a Lengyel Zöldség- és Gyümölcstermesztők Országos Egyesületének elnöke. Erről itt olvashat.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink